Csésze aljjal - Apolló és kentaur alakjával; bőrtokban

A különösen értékes vagy sérülékeny dísztárgyak tárolására és szállítására évszázadokon keresztül bőrtokokat alkalmaztak. A tok alakja a benne tartandó tárgy alapformáját követte, szilárd és ütésbiztos falait fából faragták ki. A toknak ez a magja vagy két szimmetrikus féllé nyílt ki, és egyik oldalon zsanérok, a másik oldalon pedig kapcsok tartották össze, vagy pedig - egyszerűbb formájú tárgy esetében - levehető fedéllel záródott. A tok belsejébe puha töltőanyagot helyeztek, majd erre került rá a puha, zsírcserzésű bőrből készült bélés. A tokot kívül növényi cserzésű bőr borította, amelynek felületét is díszítették, a kor könyvkötőművészetéhez hasonlóan - mind az alkalmazott technika, mind a motívumkincs szempontjából, a tokokat ugyanis általában a könyvkötők készítették, bár bizonyos területeken - például Franciaországban - a tokkészítők önálló céhet alkottak. A jellemző díszítmények a reneszánsz korában Európaszerte elterjedt kézi aranyozás divatjával aranyozott ornamensek kerültek a tokra, s ez is marad a jellemző díszítési mód több évszázadon át. A különleges felületet eredményező bőrmárványozás a 18. század könyvkötőművészetének kedvelt eljárása, amely bőrtokokon is előfordul, mint ezt az itt bemutatott, finom ízléssel készített darab is példázza. A csésze oldalán színesen festett mitológiai jelenet: kentaur nyilazni tanítja Apollót.