Épületfotó - a Walkó-ház (Budapest, Aulich utca 3.) főhomlokzata

Leltári szám: VLT 376.1.1
Alkotó:
Darilek, Henrik (1878 - 1963) / mozaik-tervező
Kőrössy, Albert Kálmán (1869 - 1955) / építész
Készítés ideje:
1900 - 1901
Készítés helye: Budapest
Technika: digitális fotó

Ha a homlokzatot közelebbről is szemügyre vesszük, láthatjuk, hogy érdekes program olvasható ki a kompozícióból. A földszinten kapnak helyet a vízi világ élőlényei: a béka formájú konzolok a szitakötőket szemlélik, mellettük vízi liliomok kúsznak fel az erkélyre. Az emeleti falnyílásokat megtörő ablakok keretezésében a hazai élővilág szimbolikus jelentésű növény és állatfigurái foglalnak helyet: fenyőágak között megbújó madár enni ad fiókáinak, míg feljebb bagoly és gyík jelenik meg, melyek a sötétség és világosság ellentétpárjaiként értelmezhetőek. A kígyóval küzdő férfialak és a fagyöngy násfás leány a sötétség legyőzésének küzdelmét és reményét fejezik ki. A legfelső emeleten tölgyfaágak közül mókusok tűnnek elő, akik termékenységszimbólumok, míg a koronázópárkány babérágai az isteni szféra megtestesítői.

Így az épület, mint egy világfa értelmezhető, összetett ikonográfiai programjával és kivételes műgonddal elkészített elemei miatt méltán szerzett hírnevet az építésznek és a díszítmények kivitelezőjének, a kor egyik legtehetségesebb hazai épületszobrászának, Maróti Gézának. A bérház színes csempéből készült oromzati díszét szintén ő tervezte, melynek központi alakja egy piros ruhás női alak, aki nem más, mint Éva, amint az almát éppen leszakítja a Teremtés fájáról.

(Szerző: Baldavári Eszter)

Irodalom

  • Gerle János: Maróti Géza magyarországi épületszobrászati munkái. 'Mi vagyunk Atlantisz' - Vederemo! : Maróti Géza, 1875-1941. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2003. - 18.
  • Gerle János, Kovács Attila, Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó – Bonex, Budapest, 1990. - p. 211-212.
  • Kőműves : Modern építészet. Magyar Iparművészet, 5. (1902). 1902. - 11-17.
  • Vállalkozók Lapja, 23. (1901). 1901. - p. 179.
  • Vállalkozók Lapja, 22. (1900). 1900. - p. 164.