Leltári szám: 51.1304.1
Alkotó:
Belmonte, Leo (1870 - 1956) / kivitelező
Nagy, Sándor (1869 - 1950) / tervező
Készítés ideje:
1904
Készítés helye: Veszprém
Jelzés: a képmező alatt középen: NS; a jobb sarokban: BL
Anyag: metszett és festett borjúbőr; moiré selyem
Méretek:
magasság: 22,5 cm
szélesség: 21 cm
A gödöllői művésztelep szellemében készült alkotás, tükrözi az alapító mesterek, Nagy Sándor és K. Kriesch Aladár világszemléletét, életmódját: a természethez való viszonyt, azt a fajta egészséges életvitelt, amit ők maguk családjukkal együtt megvalósítottak, levetvén a polgári életmód merev kötöttségeit. Ádám és Éva alakja a természethez való viszszatérést jelképezi, az egykori paradicsomi életet. Témájában kötődik ahhoz az egykorú Bibliakötéshez, melyen szintén az első emberpár látható. A két figura jobbról és balról helyezkedik el a kereten, s velük együtt indaszerű ágak futnak körbe, valamint egy farkába harapó hatalmas kígyó, az örökkévalóság antikvitásból ismert szimbóluma. A finoman stilizált növényi díszítmények, hullámzó vonalak, folyondárok Nagy Sándor más bőrmunkáira, grafikáira, illusztrációira is jellemzőek. A mester számos bőr tárgyat tervezett, melyek kivitelezője főként a svéd származású Belmonte Leo volt.

Irodalom

  • Szerk.: Pataki Judit: Az idő sodrában. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményeinek története. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2006. - Nr. 106 (Horváth Hilda)
  • Szerk.: Pataki Judit: Művészet és Mesterség. CD-ROM. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1999. - bőr, papír 5.
  • Szerk.: Szilágyi András, Horányi Éva: Szecesszió. A 20. század hajnala. (Az európai iparművészet korszakai.). Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1996. - Nr. 9.227. (Prékopa Ágnes)
  • Szerk.: Lovag Zsuzsa: Az Iparművészeti Múzeum. (kézirat). Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1994. - Nr. 279. (téves ltsz.mal)