Fésű hajtűvel - ún. Laura-fésű

A fekvő téglalap alakú fésű bontó és sűrű fogsorral készült, keskenyebb oldalain csipkézett szélű. E szegélyek mellett hullámos indára fűzött levélsor fut végig. A fogsorokat elválasztó szélesebb sávon virágos ágak közé komponált, gótikus öltözetű, vörössel kontúrozott férfi és női alakot láthatunk. A fésű fogantyúját női mellszobrocskát formázó hajtű képezi.

A középkori francia fésűk anyaga puszpángfa vagy elefántcsont. Fehér elefántcsont fésűknél a fogsorok közötti felületet mindkét oldalon díszítették. Mivel a csont jóval drágább volt a fánál, a festett jelenetek is jobban megkophattak esetleges használatkor, feltételezhető, hogy a festett és aranyozott csontfésűket nem mindennapos használatra készítették, hanem – miként azt Jankovich Miklós gyűjteményének saját kezű inventáriumában is olvashatjuk – "őrizvén Laura dicsőségét", dísztárgyként, megemlékezésül. Minden bizonnyal szerelmi jegyajándék volt, amellyel a vőlegény udvarolt kedvesének.

Az állítólagos Laura-fésű formája egyezik az IM 4985, 4984 és 4983 ltsz. puszpángfa-fésűivel, mérete is hasonló, felületosztása is. A fogsorok közötti szélesebb sáv volt a legalkalmasabb a szerelemre utaló jelenet megfestésére. Jóllehet a fésűn van a haj elválasztására szolgáló bontó fogsor, ennek ellenére egy figurális díszű hajtűvel is ellátták. Ez utóbbi nem jellemző a késő gótikus fafésűkre. A díszítő motívum, a levélbe komponált, stilizált tulipánból kinövő szimmetrikus virágbokor, a felnyúló V alakú indákkal a 17–18. századi magyar úrihímzéseken is gyakori. A hajtű használata is a 18. században gyakoribb Franciaországban.

Alapos csont-, festék- és aranyvizsgálat hiányában a tárgy hiteles voltát nem fogadhatjuk el. Jankovich Miklós valószínűleg elhitte, hogy a fésű Petrarca múzsájáé, Lauráé volt, s az ő emlékének áldozva hagyott érte 24 aranyat Jacomini antikváriusnál, az 1800-as évek elején.