Függőbölcső

A bútortörténeti szakirodalom a bölcsőnek három típusát különbözteti meg: a félhenger alakú, hordozható ún. teknőbölcsőt, az állványra helyezett függőbölcsőt és az ívelt vonalú hintafán nyugvó, földön ringó, talpas bölcsőt.

Mivel függőbölcsőnket diófából faragták, ha évszámot nem hordozna is, sejthetnénk, hogy a francia reneszánsz bútorművészet "diófa periódusában", a 16. század második felében, II. Henrik francia király stílusában készült. Kettős talapzaton nyugvó, áttört, árkádíves állványra helyezett gömbben végződő oszlopok kampóira akasztották a teknő formájú bölcsőt. Hosszanti oldalain a geometrikus szalagdísz fölötti áttört lyukakba fűzték a pólyázószalagokat, amelyekkel a csecsemőt lekötötték, hogy ringatás közben a bölcsőből ki ne essék. A fej- és a lábrész külső oldalain végigvonuló kettős szalagfonat egyikében találjuk PB monogram alatt az 1584-es évszámot. Ehhez az évszámhoz köthető az egykori Figdor- gyűjtemény (ld. itt) és a franciaországi Assier-kastély évszám nélküli darabja. Mindhárom bölcső geometrikus szalagdísze valójában II. Henrik francia király és Diane de Poitiers kettős, egymásba fonódó HD monogramját rejti. Ezek a stilizált díszítőelemek, de a rövidebb oldalak dupla, csavart szalagfonatai is szoros rokonságot tartanak azokkal a díszítőmotívumokkal, amelyek a Philbert Delorme által tervezett Anet-i kastély belső tereiben – a "Diana Galéria" mennyezetén és a kápolna ajtaján – is láthatók.

A 16. századi francia gyakorlatban a bölcső magas állványra helyezésének egyik oka lehetett a csecsemő megvédése a kőpadlóból áramló hidegtől, illetve a gyermekhez való kényelmesebb hozzáférés lehetősége.