Kanapé (ülőgarnitúra része)

Franciaországban a konzulátus korától a Bourbon-restaurációig, valójában főúri otthonokban 1830-ig érvényesül előkelő paloták reprezentációs termeiben az empire stílus – köszönhetően, egyebek között annak, hogy az 1804-ben császárrá koronázott Napóleon a római imperátorok pompáját kívánta feleleveníteni. E korszak két legnagyobb építésze és berendező művésze Charles Percier (1764-1838) és Pierre François Fontaine (1762-1853) már 1801-ben publikálta Recueil de décorations intérieurs című művét. A legnagyobb megrendelők Joséphine Bonaparte és Mme Récamier voltak. Percier és Fontaine tervezte bútoraik már az új stílus, az empire előhírnökei. A császár berendező stílusát kiterjedt rokonsága is átvette, s így egész Európában elterjed.

Az itt bemutatott bemutatott bútor-együttes eredetileg feltehetően Bonaparte Lajos holland király (uralk.: 1806-1810) amszterdami palotájának berendezéséhez tartozott. A kanapéból, hat karosszékből és négy támlásszékből álló ülőgarnitúrát a fehér és az arany színek, valamint az eperszínű lyoni selyemszövet elegáns harmóniája uralja.

A kanapé hengeres lábait és keretét festett fehér alapon, lapos faragású aranyozott palmetták, levelek, rozetták díszítik, a kárpitozott karfát szárnyas oroszlánok tartják. A karosszékek karfái is aranyozott csigás-leveles kiképzésűek, a tartóelemmel egybekomponáltak, hajlított vonalúak. A keret motívumai egyeznek a kanapéval: itt is megjelennek a különféle rozetták, stilizált palmetták. A hátasszékek magas, szögletes ülőpárnáikkal kicsit merevek és kényelmetlenek. Ezeknek az ülőbútoroknak fő jellemzője a programszerűen előírt ünnepélyesség, a hűvös pátosz és a színpadiasság. Mindezt csak a kifejezetten erre a célra, méretre szövött és nem végben készült lyoni selyemszövet egykori szépsége oldja.

A garnitúra az 1930-as években került Verseghi Nagy Elek és holland származású felesége, Elisabeth Janssen (1900-1934) tulajdonába, akik röjtökmuzsaji kastélyukban helyezték el azt.