Kanna ónfedéllel

A fehér ónmázzal borított, szinte szabályos gömb alakú test, a rövid, egyenes, ónperemmel és -fedéllel záródó nyak a habán edények jellegzetes típusának ismérvei ezen a korsón, ugyanúgy, mint a lendületes ecsetvonásokkal megfestett, középről két oldalra hajló hármas virágfüzér, melyet hullámvonalakból és rutákból kialakított díszítménysor, valamint a nyakon „1606” (évszám) felirat keretez. E számot általában a készítés évének tartják, annak ellenére, hogy a habán mesterek körében nem volt szokás termékeiket semmiféle készítői jeggyel ellátni. Sokkal valószínűbb, hogy a habán kerámiákon egyébként gyakori évszámos felirat a megrendelő kívánságára, valamilyen jeles dátum megörökítésére került az edényekre. Mindezek mellet ez a tárgy technikai jellemzői, díszítésének stílusa alapján az egyik legkorábbinak tartott az ismert habán kerámiák közül.
Az ónmázas fajansz a 17. században az európai kerámiakészítés csúcsát, az igen nehezen beszerezhető kínai porcelán „helyettesítőjét” jelentette meglehetősen költséges és bonyolult szakmai ismereteket igénylő technika volt. Ilyen tárgyakat készíttetni és birtokolni csak fejedelmeknek, főuraknak állt módjában. Az ő pártfogolásukat bírva tudtak a habánok – e zárt közösségekben élő, anabaptista vallásuk miatt újra és újra eretnekként üldözött, s ezért németalföldi területekről kelet felé vándorló népcsoport – egy-egy városban, birtokon letelepedni és különböző, magas szinten űzött mesterségeiket folytatni.
A habán fajanszedények nem hétköznapi használati eszközök voltak, hanem a főúri kastélyok a berendezésének fényét emelő, reprezentatív darabok.