Kehely

A kehely megformálásában a műfaj augsburgi példáihoz igazodik. Magas boltozatú, kerek talpát Hann Sebestyén ismert műveinek jellegzetes, trébelt rózsa- és levéldíszei borítják. A mélyebb kontúrok között kiemelkedő, erősen domború, vert növényi ornamentika elemei nem kaptak aranyozást. A sima, kúppalástként elkeskenyedő szár felső részére vésett díszítésű, applikált levélgallér borul; felette hullámos körlemez és fordított körte alakú nódusz helyezkedik el, amelyet aranyozás nélkül hagyott, trébelt levelek díszítenek. Az aranyozott kuppát félmagasságig áttört ezüstkosár veszi körül, a talp motívumaihoz hasonló levélinda- és virágdíszítéssel.

A talp lapos peremére beütött, eredetileg ép mesterjegy (ovális pajzson „SH”, lásd Rosenberg 8085; Kőszeghy 1437) csupán a tárgy korábbi irodalma alapján ismert; egy 1941 után keletkezett helyi sérülés miatt immár hiányos, második betűje alig kivehető. A kehely legközelebbi, a nódusz és a nyaktag eltérő megformálásától eltekintve minden részletében egyező analógiája a brassói belvárosi Szent Péter és Pál plébániatemplomban őrzött darab, amely talpperemén szintén Hann ötvösjegyét viseli (Gyárfás Tihamér: Hann Sebestyén kelyhe Brassóban. Muzeumi és Könyvtári Értesítő 3. 1909/2–3, 137–138). A két kehellyel típusában és díszítésmódjában igen közeli hasonlóságot mutat az 1707-ben a szászorbói (Urwegen, ma Gârbova, Románia) evangélikus templomnak adományozott, in situ fennmaradt, kettős mesterjeggyel ellátott darab is. E három tárgy jól elkülöníthető csoportot alkot a Hann jelzésével ellátott munkák sorában. (Városjegyet egyikük sem visel.) Az ismétlődő forma és kidolgozásmód, valamint a budapesti példány anyaghibája együttesen arra enged következtetni, hogy rutinszerűen összeállított, hangsúlyosabban funkcionális darabok soráról van szó. A csoport tagjainak legvalószínűbb készítési idejét Viorica Guy Marica – a szászorbói kehely donációs évjelzése és a három tárgy stiláris jellemzőire vonatkozó megfontolások alapján – az 1707 és 1713 közötti évekre teszi, Hann feltételezett életművének utolsó szakaszához kapcsolva őket.

A második világháború óta mindeddig lappangónak vélt budapesti kehely pontos származási helye ismeretlen. 1930-ban tulajdonosa dr. Deutsch József budapesti fogorvos és műgyűjtő volt, aki az Iparművészeti Múzeum egyházművészeti és erdélyi kiállítására is kölcsönözte a tárgyat abban az évben, majd 1941-ben aukcióra bocsátotta gróf Almásy-Teleki Éva Művészeti Intézetében. A Hann-életműben "Deutsch József kelyheként" szereplő, napjainkig elveszettnek hitt darab 1961-ben a Magyar Nemzeti Banktól megvásárolt nagyobb tételcsoport tagjaként került az Iparművészeti Múzeumba.

Ecsedy Anna