Keszkenő - a besztercebányai evangélikus templomból

A zöld selyemfonallal és sárga selyem bélfonal köré tekert aranyozott ezüstszalaggal hímzett kendő tükrét zöld és aranyfonalas csík keretezi, illetve aranyozott ezüstfonalas, legyezőmintás vert csipke szegélyezi. A kendő négy sarkában egy-egy azonos felépítésű növényi ornamens helyezkedik el: félkörívesen hajló virágszár, melyet a belőle kihajtó nagy, sarlós, hasított szélű levél keretez, végén kinyílt tulipán csüng. A levélből és száraiból kisebb virágok, levelek és ún. miribóta-levél erednek. Ez a perzsa-török eredetű motívum igen kedvelt volt a magyarországi reneszánsz hímzéseken. A kendőn ugyanakkor már a barokk hatása is érzékelhető. Jellemzői: a hajlékony vonalvezetés, a szárat díszítő és a virágok csúcsán kunkorodó apró kacsok, amelyek fellazítják, könnyedebbé teszik a rajzot. A hímzés külön érdekessége a magyar textilanyagban ritkán előforduló kontúrozás. A motívumok geometrikus mintázatú kitöltése mellett a zöld és aranyszínű kontúrok fokozzák a felület gazdagságát.

Az így díszített kendők szinte kivétel nélkül felvidéki templomokból vagy a mai Magyarország északi területeiről származnak. Két hasonló kendőt őriz még az Iparművészeti Múzeum (ltsz. 12443 50.197), egyet pedig a besztercebányai Közép-Szlovákiai Múzeum (Stredoslovenské múzeum). Divald Kornél az eperjesi evangélikus templomban lelte föl a kendő aranyfonallal hímzett változatát, Palotay Gertrúd pedig a kömlődi és kenézlői református egyház egy-egy hasonló kendőjét publikálta. (Divald Kornél: Sáros vármegye szövött emlékei. Budapest 1905, 33. kép Palotay Gertrúd: Oszmán-török elemek a magyar hímzésben. Budapest 1940, 43., 50., 58., 60., 137 és 120. kép)

A kendőt Divald Kornél fedezte fel a besztercebányai evangélikus templomban 1918-ban.