Kiállításfotó - az Iparművészeti Múzeum 'Művészet és mesterség' című állandó kiállításának a textil-technikákat bemutató egysége

Az Iparművészeti Múzeum 1985. április 11-én megnyílott, s 2002-ig fennállt Művészet és mesterség című állandó kiállításának koncepcióját Miklós Pál (1927–2002) sinológus dolgozta ki, aki 1975–1985 között az Iparművészeti Múzeum főigazgatója volt. A múzeum Hőgyes Endre utcai szárnyának I. emeleti teremsorában megrendezett Művészet és mesterség című kiállítás az eredeti koncepció szerit egy nagyobb szabású, három ütemben megvalósuló állandó kiállítás első elemeként jött létre, végül azonban a további két kiállítási egység megvalósítására nem került sor.

Miklós Pál 1979. március 9-én kelt tervezete így fogalmazta meg a kiállítás koncepcióját:

A kiállítás a történetiség elvét három aspektusban érvényesíti: a történeti szociológiára alapozott művészettörténeti, technikatörténeti és szemiotikai aspektusban, tehát háromszoros bemutatásban ismétli meg a témát. A kiállítás fő része a művészettörténeti bemutatás, amely a műkincsek eredeti birtokosai és használói szemszögéből (tehát a történeti szociológia nézőpontjából szemlélve) mutatja be az iparművészet történetét. A második rész a technikatörténeti bemutatás: a fő művészeti mesterségek (agyagművesség és üvegművesség, fémművességek, textilművességek, famegmunkáló mesterségek, bőr-, csont- és más megmunkáló mesterségek) technikatörténeti és műfajtörténeti (tárgytípus-történeti) bontásban lesznek itt áttekinthetők. A harmadik rész a szemiotikai: afféle stílus- és ornamentikalexikon, képek, összehasonlító ábrák és konkrét tárgyak segítségével megvalósított szemléletes formában.

A kiállítás a fenti három történeti aspektust két párhuzamosan futó műtárgy-sorban realizálja: a funkcionális műtárgy-sor a művészettörténeti és technikatörténeti bemutatásnál enteriőr-, illetve műhelymodellek sorozatában jelenik meg (szükségképp kevés műtárgy megjelenítésével), a szemiotikai bemutatásnál pedig képi ábrák (fali tablók) sorozatában. Ennek párhuzamos kiegészítője az attraktív műtárgy-sor: a megfelelő modellek mellé csoportosított vitrinekben elhelyezve viszonylag nagy mennyiségű tárgy-variáció bemutatását, egyben pedig a hagyományos muzeális kirakatot teszi lehetővé. A kiállítás a földszinti galérián és csarnokban, az első emeleti galérián, valamint a Hőgyes Endre utcai teremsorban és annak folyosóján kapna helyet.

Miklós Pál 1985. március 14-én kelt kéziratos koncepciója így fogalmazza meg az állandó kiállítás szinopszisát:

A teljes állandó kiállítás – amelynek most csak első részét mutatjuk be – három részre tagolódik majd: a most elkészült első a készítők (kézműves mesterek, művészek) szemszögéből visz végig bennünket a hagyományos művességek (keramika és üveg, bőr és papír, textil, bútor, fémművesség) során. A második a használók (megrendelők, vásárlók, mecénások fogyasztók) szemszögéből mutatja be a tárgyak együttélését az emberek történetileg változó környezetében. A harmadik pedig majd a mai ember számára segít eligazodni a díszítések (ornamensek, szimbólumok, formák) világában. Az első tehát a 'homo faber' reprezentációja, a második a régi, a harmadik a mai 'homo aestheticus'-é. Voltaképp mindháromnak közös mottója lehet Marxnak az a nevezetes megállapítása, miszerint „az ember a szépség törvényei szerint is alakít.”

Az elsőnek a rendezési elve alapjában logikai, csak másodsorban történeti (Rájöttünk, hogy a teljes művészeti technikatörténetet csak vulgarizálva tudnánk kiállításon tolmácsolni, ezért inkább eleve kiiktattuk a történetiséget, mint rendező elvet, helyette a lényegében logikai anyag- és műfajelvet érvényesítjük.) A másodiké művelődéstörténeti (szociológiai és stílustörténeti) kritériumok alapján épül majd fel, a harmadiké ismét logikai lesz. (...)

Tagolása a hagyományos mesterségek felsorakoztatása:

I. terem: kerámia, porcelán, üveg – mindhárom a tűz segítségével, mesterséges anyagokból készült dísztárgyak mestersége és művészete formálásban és ékesítésben.

II. terem: bőr, papír – könyv: ezek a megmunkálásukban sok hasonlóságot mutató és gyakran együtt használt – pl. a könyv maga is ilyen – anyagok és díszítésük a régmúlttól napjainkig szerves részei életünknek

III. terem: textilművességek: a szövött és hurkolt anyagok és a rájuk alkalmazott, vagy már készítésében érvényesített díszítések az ember köznapi és ünnepi ruházatát, környezetének díszítő szolgálatát roppant változatosságban látják el

IV. terem: famegmunkálás – bútorművesség: nem csak a klasszikus asztalosmunkák, hanem anyagban és technikában igen változatos díszítésük, ide értve a faragott plasztikét és annak önálló fajtáit is, ma már a kihaló mesterségek közé tartoznak

V. folyosó: fémművességek: a vastól a bronzon és ónon át a nemesfémekig terjedő művességek és legelőkelőbb águk, az ötvösség szintén csak művészi stúdiókban élnek ma már, holott régi műkincseink legjavát ezek szolgáltatták.

S. Nagy Katalin így méltatta a kiállítást a Jel-kép című folyóirat 1985/3. számában:

Amit a négy évig felújítás miatt zárva tartó Iparművészeti Múzeumban kiérleltek és a megszokott helyett kínálnak, az egyszerre veszi figyelembe és érvényesíti a történeti, szociológiai, szemiotikai és esztétikai szempontokat, a tárgy létrejöttének és fogyasztásának körülményeit: a tárgyak jelentésrétegeit. (…) A szemléletmód azonos azzal, amivel egyetlen hazai művészettörténet-könyvben találkozhatunk, s amelynek szerzője épp Miklós Pál (a kínai képzőművészet történetéről szól). A lényege: a technikák, az eszközök, az anyagok változásán keresztül megmutatni a vizuális megjelenés módosulásait, a társadalmi változásokat, a technikatörténeti vonatkozásokkal összekötve nyomon követni az esztétikai, stílusbeli, ornamentális változásokat. A művészetek megközelítésének eddig alkalmazott módszerei meglehetősen egysíkúak, s távol állnak a kultúra-megközelítésektől. Ezen a kiállításon támpontokat kínálnak egy újfajta, komplexebb módszer meghonosítására.