Kiállításfotó - egyházművészeti kiállítás az Iparművészeti Múzeumban 1930-ban

Nádai Pál (1881–1945) művészeti író így méltatta az Iparművészeti Múzeum 1930. évi Régi egyházművészet című kiállítását a Műgyűjtő című folyóirat az évi számában (p. 200-201.)

Hát csakugyan nem kis, intim látványosság ez a liturgikus pompájú kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. Ez a nagy történelmi demonstráció: vallomás arról, hogy az ezeréves Magyarország páratlanul elokvens volt abban is, ahogy vallásos érzéseit anyagokban fejezte ki. Talán túlságosan kicsi is hozzá a keret. A gobelinek, a hímzett miseruhák, a fába faragott szoborcsoportok és az egész aranytól, ezüsttől ragyogó, lobogó kiállítás méretek után sóhajt. Ha már nem jut neki márványos templom színes oltárokkal, legalább széles és keskeny termek ritmikus egymásutánját kívánja. Mert a múzeumi üvegcsarnokban igen nagy „művészi dinamika” sűrűsödik össze a több mint hatszáz tárgyon.

Jelentőségét azzal lehetne lemérni, hogy a régi, nagy ezüstkiállítás óta nem volt ehhez hasonló kvalitású iparművészeti kiállításunk. Ez a körülmény egymaga elég ok arra, hogy világszerte visszhangja támadjon. Kincstárak nyíltak meg, székesegyházak és főkáptalanok sekrestyéjéből vándoroltak ide pár hónapra a legféltettebb műtárgyak. No, nem minden, de mindennek a java. Magángyűjtők szemefénye. Árpá-kori püspökségeink, ősi plébániatemplomaink soha nem ismert kegytárgyai. A Magdolna-szobortól, mely tűztől feketedett mivoltában is megrendítően nemes, magyar és egyszerű, a bársonybrokát miseruhán át, mely Mátyás trónjának firenzei virágaival ékes, egészen a jezsuita-barokk monstranciákig, amiken osztrák és magyar mesterek elragadtatása érzékelhető.

Ilyen gazdag, nagyszabású és sokoldalú kiállításról inkább csak impressziókat lehet adni. Hiszen iparművészetünknek ezek az ágai amúgy is eléggé kultiváltak irodalmilag. (...) Röviden és összefoglalóan: nagy nemzeti akaratnyilvánítás ez a kiállítás. Hangja és tanulsága messzire fog szállni. Szögezzük itt le mindjárt a magyar és külföldi műbarátok elismerését ezért a munkáért, melyben főrészt Csányi Károlynak és Layer Károlynak jut, az anyag fáradhatatlan kutatóinak, gyűjtőinek és értékmegállapítóinak, s őszinte köszönet Végh Gyula főigazgatónak, aki a kiállítás rendezését, irányítását végezte.