Legyező - Az őrjöngő Roland és Angelika

Huszonkét darab faragott, áttört és aranyozott ezüstfóliával díszített gyöngyház küllőn gouache festésű pergamenlap. A küllőket ékkövet magában foglaló fémszegecs fogja össze.

Az aranyfestéssel, színes virágokkal és piros fémfóliával, valamint gyöngyház lapocskákkal keretezett lap szökőkutas kertet ábrázol. Az előtérben egy páncélos lovag látható, amint a kíséretével érkező ifjú hölgy elé veti magát. A csoporttól jobbra szerelmespár, balra pásztorlányka ül bárányai mellett, mögötte fiatal fiú heverészik. Balra a háttérben ifjú pár táncol, mellettük asztal körül társaság.

A jelenet ábrázolása Charles-Antoine Coypel (1694–1752), a francia királyi képtár őrének festményére nyúlik vissza (Nantes, Musée des Beaux-Arts ld. itt). Coypel 1733-ban egy négy darabból álló, Operarészletek című képciklust festett, melyek nyomán a következő években négy nagyméretű kárpitot szőttek XV. Lajos felesége, Leszczyńska Mária számára.

Coypel képciklusa, illetve a versailles-i kastély királynéi lakosztályának díszítésére szánt kárpitsorozat témáját Jean-Baptiste Lully (1632–1687) két nagysikerű operája, az 1685-ben bemutatott Roland, és az egy évvel később színre vitt Armida szolgáltatta. Librettójuk forrása a reneszánsz két legismertebb és legnagyobb hatású eposza: Ludovico Ariosto Őrjöngő Lórántja, illetve Torquato Tasso A megszabadított Jeruzsálem volt.

Az Operarészletek kárpitsorozat első, 1733-ban elkészült darabja a Roland volt, amely az opera IV felvonásából a 4. jelenetet eleveníti meg, amikor az Angelicába szerelmes Orlando – hírül véve, hogy szerelme viszonzatlan marad, mivel Angelica Medor lovag hitvese lett, csalódottságában megőrül.

Coypel festményéről 1737-ben Pierre-Louis Surugue (1716–1772) rézmetszetet készített (ld. itt), lehetővé téve ezzel a mű további népszerűsítését és a kompozíció széles körű felhasználását más művészeti ágakban. Minden bizonnyal ezt a metszetelőképet használta fel az itt bemutatott legyező mestere is, egy ismeretlen párizsi legyezőkészítő, nem sokkal a metszet kibocsátását követően, az 1740 körüli években.

A legyezőlapon ábrázolt jelenet szökőkutas keretben játszódik, s a kert egyik fájának törzsén olvasható felirat – Rollan / cherche / angelique – ad kulcsot a téma azonosításához. A festés csak igen elnagyoltan követi az előképét, annak csupán két legjellegzetesebb motívumát – az Angelica előtt térdre hulló Orlando figuráját, valamint a háttérben táncoló párt – használva föl. A két szereplő méltóságteljes attitűdje bájossá változott. Angelica kíséretének tagjai és az eseményt figyelő, népes és mozgalmas csoportokba rendezett, élénk mimikájú szereplők az átlagos legyezőképek csekély számú, szokványos alakjává redukálódtak. A hátlapon apró szigeten, urnával koronázott emlékműre, szerelmesét ölében tartó ifjú íja nevüket: an/gelique / et / medor. A bokrok mögül, felhők közül, tegzét diadalmasan magasra emelő Ámor kukucskál rájuk. A legyező akár színpadi előadást felidéző emléktárgy is lehetett, Lully művei ugyanis példátlanul hosszú ideig maradtak műsoron. A szerelemre, házasságra vonatkozó utalások azonban inkább jegyajándékot sejtetnek a legyezőben.