Lepedőszél

A magyar úrihímzések egyik legszebb, rajzában és hímzéstechnikájában egyik legkiválóbb darabja. tervezője és készítője egyaránt hivatásos mester lehetett.

A díszítmény a nyugat-európai folyómmtákkal ellentétben - török hatásra - egy motívum sorozatos ismétléséből alakul. A török eredetű, egy irányba hajló virágágak a magyar hímzéseknek is kedvelt motívumai. Egyik változatuk: az ág majdnem félkört alkot, s az így keletkezett terbe ugyanabból a tőből egy nagy virág hajlik be. Palotay Gertrud ezt a török falicsempéken és edényeken is gyakori mintát feltételesen perzsa eredetűnek tartja. A lepedőszélen az ágat hatalmas, fogazott szélű levél helyettesíti. A minta rajza, a hangsúlyosabb elemek különböző öltésnemekkel való kiemelése a magyar hímzésekre jellemző.

A lepedőszél az 1880-as években gr. Karacsay Klementina tulajdonában volt Kolozsvárott, ő küldte bemutatásra az 1881-es Nőiparkiállításra. További sorsa nem ismert, de valószínűleg még a grófnőéletében, vagy annak 1916-ban bekövetkezett halála után, eladásra került.

Három hasonló darabot ismerünk: a Magyar Nemzeti Múzeumban, az egykori Wolfner-gyűjteményből (V. Ember M.: Úrihímzés. Bp., 1981. Nr. 185., 106. kép), a kassai Vychodoslovenské múzeumban, a márkusfalvi Máriássy család tulajdonából (Toranova, E.: Vysivky minulych storocí. Bratislava, 1984. 149. p., 40. kép), a harmadikat Palotay Gertrud említi, ezt Huszka József a csíksomlyói zárda hímzései között rajzolta le.