Miseruha (casula)

A bőrművesség önálló ága a bőrkárpitkészítés, melynek titkait a céhek szigorúan őrizték. Bőrből nemcsak a falakat borító színes, festett és aranyozott kárpitok, hanem antependiumok és miseruhák is készültek a 17-18. században. A bőr – az egykorú elképzelések szerint – távol tartotta a pestist, használatának praktikus oka pedig az, hogy a zarándoklatok és körmenetek során az időjárás változásainak is ellenállt.

A bőr miseruhák alapszíne a liturgikus színeken kívül gyakran kék, ami a kor Mária-tiszteletéről tanúskodik. Egykorú leírásokból tudjuk, hogy a kárpithoz használt bőrt áztatták, simították, majd az egyforma méretre vágott darabok teljes felületét beezüstözték. Az ezüstös felületet firnisszel kezelték, hogy arany színű legyen. A mintát dúccal nyomták a kárpitra, arra színes festékkel festettek, végül az egész felületet különféle mintájú poncolószerszámokkal díszítették.

A nagy francia Enciklopédia egy másik eljárásról tudósít: az előkészített bőrt pozitív és negatív forma között préselték, majd a préselt díszítést a megfelelő helyeken aranyozták, illetve olajos festékkel festették. Magyar mesterekről nem maradt ránk forrás, de a tárgyak tanúsága szerint a mai Magyarország nyugati részében, elsősorban a 18. században működhettek ilyen műhelyek. Az itt bemutatott darab a gyűjteményben őrzött bőr miseruhák egyik legszebbike.