Műtárgyfotó - hordó alakú hegyikristály díszedény aranyozott ezüst foglalatban, Luxemburgi Zsigmond király címerével az Erdődy család gyűjteményéből

A díszedény teste hegyikristályból készült, foglalata aranyozott ezüst. Az edény két, zománcfestésű zárólapján Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) címerei kaptak helyet: az egyik oldalon személyes jelvénye, a kiterjesztett szárnyú egyfejű sas, a másik oldalon pedig a német-római császári címerlak, a kétfejű császári sas látható. A címerek tanúsága szerint az elegáns asztaldísz udvari megrendelésre készült Luxemburgi Zsigmond uralkodásának utolsó két évtizedében, német-római császárrá választása (1410) után.

A 41 cm magas díszedény karéjos kialakítású, vésett lombdíszes talpának egyik oldalára utóbb Rákóczy László (1633–1664) sárosi főispán és felesége, Bánffy Erzsébet (1630–1663) kettős címerét, valamint a C(omes) L(adislaus) R(ákóczi) D(e) F(első) V(adász) – C(omitissa) (Elisabetha) B(ánffy) D(e) N(agy) M(ihály) feliratot vésték.

A tárgy szerepel lányuk, Rákóczi Erzsébet (1655–1707) ingóságainak 1704-ben készült összeírásában: "kristál da montánya ezüst aranyasan hordó formán foghlalt magas edény".

Az ötvösművet Rákóczi Erzsébet nem szüleiről, hanem anyósától örökölte, mivel az szerepel első férje, Erdődy Ádám (?–1668) édesanyja, Forgách Éva 1672. november 23-án felvett hagyatéki leltárában: "kristál hordócska, ezüstbe foglalt szép aranios, királ adomániábul való".

A díszedényt tehát a Forgách család egyik tagja kaphatta Zsigmond királytól, s Rákóczi Erzsébet Forgách Éva halála után vésette rá szülei címerét. A tárgy Rákóczi Erzsébet második férje, Erdődy György (1647–1712) országbíró révén az Erdődy család galgóci gyűjteményébe került, ahol a család 1727-ben létrehozott, negyven tételből álló hitbizományi kincstárának részévé vált.

A díszedény – a galgóci kincstár gazdag gyűjteményének több más darabjával együtt – szerepelt az 1884. évi budapesti ötvösmű-kiállításon, Erdődy Xavér Ferenc (1830–1906) tulajdonaként ekkor készült az itt bemutatott fényképfelvétel.

Az Erdődy-kincstár – amely az Esterházy-kincstár után talán a legjelentősebb, a 20. század elejéig többé-kevésbé egyben maradt magyar főúri ötvös-gyűjtemény volt – a 20. század elején a neves New York-i műgyűjtő, Pierpont Morgan (1837–1913) érdeklődését is felkeltette. 1911 nyarán az amerikai gyűjtő két megbízottja kereste fel Erdődy Ferenc fiát, gróf Erdődy Imrét (1854–1925) a galgóci várban, s ajánlatot tett a család a 7,5 millió koronára értékelt ötvösműgyűjteményének megvásárlására, a gróf azonban elutasította az ajánlatot. (Ld.: Markó Miklós: A galgóczi vár és műkincsei. Vasárnapi Ujság, 59. /1912/, 1. sz. – ld. itt) A gróf fia, Erdődy Vilmos (1887–1959) 1921-ben a családi gyűjtemény 32, kimagasló értékű ötvösművét ajánlott fel a Magyar Nemzeti Múzeumnak, Magyarország területén fekvő birtokokért cserébe, ám végül nem jött létre a megállapodás. Az 1920-as évek második felében a szorult anyagi helyzetbe került család a kincstár egyes darabjait darabonként adta el. A galgóci kincstár megmaradt 21 darabja 1930-ban az Ernst Múzeum árverésén került értékesítésre (ld.: A Rákóczyak ötvösműkincsei. Az Ernst Múzeum aukciói, XLIV. Budapest, 1930), ahol a Nemzeti Múzeum megvásárolta Erdődy Anna (?–1634) reneszánsz serlegsorozatának hét darabját, míg a gyűjtemény további darabjai különböző magángyűjteményekbe kerültek.

A hegyikristály díszedény az Ernst-aukció anyagában már nem szerepelt, mivel már korábban egy ismeretlen amerikai gyűjtő tulajdonába került jelenlegi őrzési helye nem ismert. (A tárgy 1928-ban még Erdődy Xavér Ferenc /1901–1983/ tulajdonában volt ld.: Alfred Jones: Old Silver of Europe and America from Early Times to Nineteenth Century. London, 1928, 249. az Ernst Múzeum árverésén megszerzendő tárgyakról szóló, a Nemzeti Múzeum Adattárában őrzött feljegyzés szerint a tárgy ekkor, 1930-ban már Amerikába került.)