Nyíltegez (puzdra)

A keleti – török, iráni vagy tatár – ún. reflex- vagy visszacsapós íjak könnyű és gyors kezelésük miatt kedveltek voltak Magyarországon és Erdélyben a 16–18. században nemcsak a hadászatban, hanem vadászatkor vagy a sportjátékoknál is.
A török harcosok íjukat és nyílvesszőiket speciális tokokban, tegezekben tartották. Az íjat egy selyem- vagy bőrszíjakkal övükhöz erősített tegezben hordták, rendszerint a bal oldalukon, oly módon, hogy a felajzott íj formáját követő tok csak félig foglalta magába az íjat, így az mindenkor könnyen hozzáférhető volt. A jobb oldalra kötötték az íjtartónál kisebb, alsó részén kiszélesedő és a hegyes nyílvesszők számára faékkel erősített tokot, a nyílvesszőtartó tegezt, vagy amint a magyar források említik, a puzdrát.

Az itt bemutatott nyíltegez és a hozzá tartozó íjtegez (ltsz. 52.2881) díszítése azonos, homloklapjukat – néhány bársonnyal alábélelt motívumtól eltekintve – teljes felületén arany és ezüst dróthímzés (skófiumhímzés) borítja, egykorú szóhasználattal: merőn hímzettek.

Az együttest elsőként a fraknói Esterházy-kincstár 1654. évi inventáriuma említi: Egy merő skófiommal varrott tegez pozdrástul.