Párnahuzat

A párnahaj mindkét lapjának három oldala hímzett. Az oldalakra merőlegesen, illetve a sarkokba állított virágbokrokat szalaggal átfont indák kapcsolják össze. A szimmetrikus elrendezésű virágszárak végein nagy méretű, stilizált gránátalmákat és tulipánokat találunk. A hímzés ritmikus növényi mustrája a nyugat-európai reneszánsz ornamentikájából eredeztethető, mely jelen esetben oszmán-török és magyar mintaelemekkel is keveredett. A díszítmény előzményeit 16. századi olasz és német csipke-, valamint hímzésmintakönyvekben lelhetjük fel annyi különbséggel, hogy a virágbokrok kapcsolódás nélkül sorakoznak egymás mellett. A csokrokat összekötő hullámzó inda elsőként Erdélyben, a pergamenre festett oklevelek díszítményein jelent meg, s onnan került át a hímzésekre. A csipkézett szélű gránátalmák és a fogazott szélű levelek oszmán-török hatásról árulkodnak, míg a vastag, húsos szirmú tulipánok és a virágtövek alatti szívek magyaros ízlésre vallanak. A virágcsokrok egy vagy több gyűrűvel való összekapcsolása az erdélyi úrihímzésű textíliák jellegzetes motívuma. A párnahaj kiérlelt, finom rajzolata és szakaszosan árnyalt hímzése alapján feltételezhető, hogy udvari hímzőműhelyben készülhetett. Stílusa alapján Bethlen Kata (1700- 1759) kelengyéjének egyik hasonló hímzésű párnahajával rokonítható.