Szoknya - valószínűleg Esterházy Orsolya ruhatárából

A 17. századból fennmaradt portrék tanúsága szerint a magyar arisztokrácia asszonyai szívesen öltöztek az aktuális nyugat-európai divat szerint az előkelőségüket reprezentáló spanyol udvari díszruhába. Emellett azonban a magyar tradíciókat őrző "magyar vállat" is viselték, amelyhez hozzá tartozott a hímzett patyolat ingváll és a csipkeköténnyel borított, bő szoknya is. A fejdísz a családi állapot szimbóluma, az asszonyokat a fejet beborító főkötő, a leányokat az ékköves, gyöngyös párta illette meg.

Az itt bemutatott, itáliai bársonyból Magyarországon szabott és hímzett szoknya és a hozzá tartozó vállfűző együttese a régi magyar díszöltözet rendkívül kvalitásos emléke. Egykor patyolat ingváll és széles csipkekötény is tartozott hozzá, az előbbit napjainkban készült rekonstrukció pótolja. Az öltözék szabásmódja, a lapokból szabott szoknya és ujjatlan vállfűzője harmonikusan ötvözi a korábbi századok helyi hagyományait a gyorsan változó nyugat-európai divat elemeivel.

Az eredetileg sötétkék, mára szürkészöld színűre fakult bársonyból készült, derékban ráncolt szoknyát fémszálas hímzéssel kivarrt, korallokkal díszített reneszánsz stílusú virágbokrok ékesítik. A nagy, szimmetrikus, visszahajló indájú virágbokrok szabályosan váltakoznak az egyenes szárú, tulipános virágtövekkel. A szoknya alját keskeny tulipánsor zárja le. A jellegzetes szabású ún. „magyar ingváll” alsó része elől és hátul V alakban belenyúlik a szoknyába. Domború, fémszálas hímzése a szoknyáéhoz hasonló tulipán- és gránátalmamintás. A mellrész széles fűzésű, egy-egy virágformájú, korallszemmel díszített fűzőkarikába bújtatott szalaggal záródik.

A 19. századi hagyomány úgy tartotta, hogy az az öltözék Esterházy Pál (1635–1713) első felesége, Esterházy Orsolya (1641–1682) ruhatárából származik, majd a későbbi kutatások – Hampel József feltételezése nyomán – a herceg második felesége, Thököly Éva (1659–1716) menyasszonyi ruhájának vélték. A fraknói Esterházy-kincstár inventáriuma eksőként 1725-ben említi a szoknyát, egykori tualjdonosáról azonban nem szól: Egy Sötét kék igen Szép Szoknya vörös Clarissal, s Arany s Ezüst fonállal varrott vállostul.

Az öltözék gazdag domború hímzésének tulipánokból, palmettákból, gránátalmából komponált, szimmetrikus virágbokrai a reneszánsz hagyományokból erednek, ami a korábbi datálást valószínűsíti. Ez azonban nem zárja ki, hogy akár mindkét menyasszony viselhette az öltözéket esküvőjük alkalmával, 1655-ben, illetve 1682-ben. A magyar arisztokrácia tagjai ugyanis – nyugati kortársaiktól eltérően – egy-egy jeles ünnep alkalmával szívesen magukra öltötték elődeik pompás öltözékeit, viselték ékszereiket, hordták fegyvereiket, sőt nemegyszer a lovat is barokk kori takaróval borították le. Erről a 17. századi kortársak is említést tesznek, de a szokás a huszadik században is élt még. Bizonyítják ezt az Esterházy-kincstár jegyzékei is, hírt adva arról, hogy több más ruhadarabbal együtt ezt a korallos szoknyát és fűzőjét is többször felöltötték egy-egy jeles esemény alkalmával a 18. század elején Kismartonban, majd a század második felében, Esterházy Miklós herceg nyári rezidenciájának ünnepi rendezvényei során.

A ruha bársonyszövete a források szerint egykor sötétkék volt, melyhez minden bizonnyal indigót használtak színezékként. Az öltözék a családi kincstár sok más darabjával együtt 1945?1948 között a második világháborúban lerombolt budai Esterházy-palota romjai alá temetve súlyosan károsodott, anyaga visszavonhatatlanul elszíneződött.