Terítő - applikált hímzéssel

A terítő szegélyén végigfutó folyóminta a keskenyebb oldalakon kétszer, a hosszabbakon négyszer ismétlődő szegfűt, százszorszépet, nárciszt, peóniát hajtó hullámos inda. A rövidebb oldalakon egy-egy sarlós levelek közül kinyúló tulipánfej, a sarkok mellett egy-egy íveltszárú, elfekvő tulipán tölti ki a fennmaradó teret. A sarkokban szív alakú indából gránátalmás ágak hajlanak ki. A szegélyen belül, a négy sarokban, szívből kinyúló szimmetrikus virágbokor gránátalmákkal, tulipánokkal és a középső száron kétféle rozettával. A terítőhöz hasonlót a magyar hímzésanyagban nem ismerünk.

A szövet-applikációs hímzés igen elterjedt volt Spanyolországban a 16. században a 18. században már Európa-szerte alkalmazták, de ekkor már a tűfestéshez hasonlóan az applikált selymeket festéssel árnyalták. A keleti hímzések közül a török sátrak díszítése készült ezzel a technikával. Mindezektől e hímzés azonban távol áll. Motívumaiban több reneszánsz elemet őriz: a szív alakú indát a belenövő kis virágszállal, a sarlós levelek között növő tulipánfejet, a szívből vagy stilizált vázából kinyúló virágbokrot. Idegenszerűségét fokozza, hogy az egykor bíborvörös selyem applikáció mára okkerszínűvé fakult, így az erős kontúrok az amúgy is nagyon szabályos mintát keménnyé, metszetszerűvé teszik. A terítő legközelebbi rokonai, elsősorban a virágbokrok megformálása alapján az osztrák és német hímzéskörben kereshetők.