Asztal - szalongarnitúra része

Az asztalból, kanapéból, két karosszékből és négy támlásszékből álló szalongarnitúra egykori tulajdonosainak tudomása szerint a Marczibányi család pesti palotájának hajdani berendezéséből származik. A meghitt kényelmet kedvelő biedermeier korszak lényegét jeleníti meg a tágas és világos nappaliban kialakított kedélyes ülősarok, amely a családias hangulatú társasági összejövetelek legfőbb színtere lehetett. Az ülősarok talán legfontosabb eleme a hosszúkás, akár két vagy három személy részére is helyet biztosító, szükség esetén étkezéshez is megfelelő magasságú kanapé. Előtte állt a garnitúrához tartozó, kerek vagy szögletes formájú asztal. Magyarországon – miként ebben az esetben is – inkább a szögletes, sarkain, illetve két végén kissé lekerekített asztalokat kedvelték, amelyeknek kávájában többnyire egy fiók is helyet kapott. A könnyen mozgatható és variálható elrendezésű, enyhén ívelő vékony lábakkal és változatos formájú háttámlával kialakított székek ülőlapjait általában kárpitozták vagy fakeretbe foglalt nádfonattal látták el.

A 19. század első harmadában már egyértelműen Pest volt a magyarországi bútorművesség központja. Az 1828-as országos összeírás idején, Pesten és Budán – a céhen kívüli mestereket nem számítva – összesen 119 asztalos dolgozott, több mint 250 segédet foglalkoztatva. Minden bizonnyal e műhelyek valamelyikéből kerülhettek ki a garnitúra darabjai is. Az esztergált összekötő elemekkel megerősített, legyező alakú háttámlával ellátott székek valószínűleg a bécsi Josef Danhauser tervei nyomán készültek, akinek bútorait széles körben igyekeztek másolni. A két kissé zömökebb karosszék lábazata szinte megegyezik a hátasszékekével, csupán felső részük kialakítása eltérő. Szögletesebb formái és nehézkes tömege okán azonban a kanapé némileg eltér a hozzá tartozó székektől, de felépítésében is kevésbé egységes. Elülső esztergált lábainak és kávájának vaskos, lekerekített formái nem illeszkednek igazán harmonikusan a háttámla architektonikus jellegű, lizénákkal tagolt keretéhez. Bár a garnitúra darabjai egy időben és azonos helyről kerültek a múzeum gyűjteményébe, a kanapé és az asztal karaktere (noha a későbbi – anyagában és megmunkálásban egységes – kárpitozás ezt némileg elfedi) annyira elüt a székektől, hogy az utóbbi időben kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy eredetileg is összetartoztak-e, vagy csupán tulajdonosaik későbbi igényei nyomán alakították őket egységes garnitúrává.