Párizsi világkiállítás, 1900

Az új század küszöbén a francia nemzet meghívására a világ különböző nemzetei megmutatták munkájuk, tudásuk, művészetük legjavát. A kiállítás főkapuján, a porte monumentale-on át áramlott be a kíváncsi műkedvelő közönség. A szépművészetek Petit Palais-ja a franciák retrospektív kiállításának adott hajlékot, míg a Grand Palais épületében a francia és idegen nemzetek modern művészetét mutatták be. A kiállításnak egy másik szép pontja a Champs de Mars patkó alakú hatalmas csarnoka volt, melynek közepét a Salle des Fêtes és a Chateau d'eaux képezték, ágai az Eiffel toronynál végződtek. A kiállítás harmadik része a Rue des Nations, a Szajna partján paloták sora a part felé egy összefüggő terasszal egyesítve, a paloták pincéiben nemzeti vendéglőkkel. Világosan látszik, hogy minden nemzet arra törekedett, hogy nemzeti építészetének eredetiségével, sajátosságaival hasson. A párizsi világkiállítás magyar kiállító csarnokait Bálint Zoltán és Jámbor (Frommer) Lajos tervezték a magyar királyi kormánybiztos megbízásából, aki a 14–16 magyar csoportnak egységes jelleget kívánt adni. A két építész az átadott terveihez csatolta a következő közleményt: „Ismeretes a párisi kiállítás szervezete, amely szerint a nemzetek nem lépnek fel önálló pavillonokban, hanem azonos iparaik, óriási kiterjedésű csarnokokban egymás mellett, úgyszólván a legélesebb versenyben kerülnek bemutatásra. Ez alól a rendszer alól csakis az úgynevezett „Avenue des Puissances Étrangères" tesz kivételt, hol az egyes hatalmak, úgyszólván egyediségük megóvására, külön pavillont emelnek. Ezekre a pavillonokra kötelező volt a történelmi stílus, önként érthető tehát, hogy ezt a pavillont Magyarország műemlékeinek legjavából választott motívumsorozatból terveztük, a nagy csarnokban pedig természetszerűen oda kellett törekednünk, hogy erősebben megkülönböztessük magunkat a többi nemzettől, és itt is versenybe lépjünk velük, nemcsak iparunkkal, de annak bemutatási módjával. Bele kellett vinnünk a modernséget tervezeteinkbe, de be kellett mutatni azt is, hogy van egyéniségünk, hogy a magyar az a nemzet, mely erős faji jellegével mindenre, ami itt keletkezik, reá nyomja bélyegét. A feladat nem volt könnyű, és természetes, hogy az eredményt bizonyos szorongással bocsátjuk a világ kritikája alá. Nem várunk sokat, de teljesen ki fog elégíteni, ha sikerült a magyar osztályokat megkülönböztetni a szomszéd államok osztályaitól, ha a kilométernyi távolságokban levő egyes iparcsoportok összetartozóságát feltüntettük azzal, hogy magyaros zamatot hoztunk bele a világ nagy vásárjának abba a részeibe, amelyek a magyarság létét és virágzását hirdetik.”

Az Esplanade bal oldalán levő nagy csarnokot a hozzátartozó épületekkel együtt a franciák a maguk részére foglalták le, sőt maguknak tartották meg a jobb oldali épület északi végét is, ahol a francia agyag- és üvegiparárukat helyezték el. A megmaradt részt a különböző nemzetek között osztották ki, amelyeknek a franciákéhoz viszonyítva aránytalanul kis hely jutott. A kiszabott területet az egyes nemzetek, tekintet nélkül egymásra, a maguk módján rendezhették be. Az osztrák és a dán csoport közé került a magyar iparművészeti osztály. A tervezők (Bálint és Jámbor) főleg a magyar fazekasságból merítették a motívumaikat. Ügyesen alkalmazták a csoport rendezői a csarnok közepén, a tetőhöz erősített, szabadon függő díszes címtáblát, a nagybetűs „HONGRIE”-t, két oldalán a magyar címerrel, amely messze láthatóan hirdette a magyar iparművészeti csoportot. Az iparművészeti csarnok területének legnagyobb részét a lakásberendezés foglalta el. A középső udvarra hat enteriőr nyílt. Egyikben egy terített asztal volt kiállítva a budai királyi palota számára készült összes tartozékkal és díszítéssel, mellette a székesfővárosi polgármesteri szoba Faragó Ödön és Nádler Róbert bútoraival. Az udvar másik oldalán volt az új Országház számára készült miniszteri szoba, azon túl a Szent István-terem, s végül a királyi palota számára megrendelt és Faragó Ödön terve után készült kerti szoba. Külön fülkékben szerepeltek még Gelb M. és Fia, Kramer H., Bernstein József és Fia, Bernstein K. H. és Fia, Spiegel Frigyes, Bányai Viktor, Mahunka Imre és Steinbach Gábor munkái. A többi bútort a folyosók mentén a falak mellett helyezték el. Ide került Borkai Pál, Czimbalmos Ferenc, Horvát András, Kántor Tamás, Polgár Alajos, Reisz és Perfesz, Walnicsek Béla, Zimonyi György szekrénye, Biró Lajos, Keszli Ferenc és Varga József íróasztala. Az említett bútorok, Hirschler, Polgár és Toroczkai Wigand által tervezett 3-4 darab kivételével Faragó Ödön tanár tervei után készültek, aki elismert leleményességével elég változatosságot hozott a sok hasonló nagyságú és azonos rendeltetésű bútorba. Thék Endre jeles nagyiparosunk, aki az országház miniszteri szobáját is készítette, gondos kidolgozású s művészi faragásokkal díszített szép háromszárnyas diófa-ajtaja a külföldi szakemberek osztatlan elismerésében részesült. A magyar iparművészeti osztály egyik enteriőrjét a horvát iparművészet foglalta el, egyik felét különböző kiállítók munkái, másik felét pedig a zágrábi iparművészeti iskola munkái töltötték be. A magyar kerámia csoportban elsősorban a Zsolnay-kerámia emelkedett ki, de bemutatkozott Horti Pál tanár is mint fazekas, ólom nélküli nemes mázakkal borított agyagedényeivel. Ugyanitt porcelánjait állította ki a herendi gyár, illetve Telcs Ede a terrakotta szobrocskáit. Magyarország ötvösségét és ékszerművességét képviselte: Bachruch A., Telcs Ede, a Szandrik-gyár, Hibján Samu, Háry Gyula, Horti Pál, Hirschler Mór, Székely Árpád és Krieger Béla. A magyar csoportnak bronzai és egyéb kisplasztikái: Senyei Károly Kuruc és ifj. Vastagh György Csikós című plasztikája, Horti Pál mintái nyomán készült eredeti formájú bronzvázák, Beck Ö. Fülöp modern bronzedényei. A textilművészetet Kovalszky Wittmann Sarolta és a torontáli szőnyeggyár, Horti Pál, Nagy Sándor és Vaszary János magyaros szőnyegei, Háry Gyula, Faragó Ödön, Nádler Róbert és Körösfői-Kriesch Aladár tervei képviselték. Az üvegfestést a magyar pavilonban Waltherr Gida, az Esplanade-on pedig Róth Miksa üvegmozaik ablakai képviselték.

Pap H. 'A Párisi kiállítás épületei' in: Magyar Iparművészet 1900/4. szám, 176-183.

s. au. 'A Párisi kiállítás magyar csoportjai egy részének installácionális tervei' in: Magyar Iparművészet 1900/1-2. szám, 53-56.

Györgyi K. 'Az iparművészet a Párisi kiállításon' in: Magyar Iparművészet 1900/5. szám, 209-304.

szerző: Fehérvári Jessica