Iparművészeti Múzeum (Budapest, Üllői út 33-37.)

Az Iparművészeti Múzeum és Iskola szabálytalan telekre épült. Az udvar köré rendezett három szárnya egy-egy utcára, a negyedik, mely csak részben készült el, az udvarra nyílik. Az udvaron az épülethez a főhomlokzatra merőlegesen csatlakozik az üvegtetővel fedett egyemeletes kiállítási csarnok. Az utcák különböző szöget zárnak be egymással, ezt követik az épületszárnyak kapcsolódásai. A Rákos (ma Hőgyes) utcai szárny hegyes szögben, a Kinizsi utcai tompaszögben csatlakozik. Mindegyik homlokzatot hangsúlyos középrizalit tagolja. A főhomlokzat, melyet az elé ugró középrizalit két egymásra szimmetrikus részre oszt, a telek szabálytalansága miatt a Rákos utcai szárny csatlakozásánál kupolás sarokrésszel egészül ki. A rizalitokat falpillérek határolják el a többi résztől, melyek enyhén szélesednek az első emeleti ablaksor alatt húzódó párkánytól lefelé. A szárny két tömbje különálló tetőkkel is elválik a középső tömbtől. A középrizalit nyolcszög alaprajzú, a főbejárati nyitott előcsarnokot, az első emeleten a dísztermet, a másodikon a kupolatermet foglalja magában. Cikkelyes kupola fedi, melyet Zsolnay-kerámiából készült baldachinos lanterna koronáz. A dísztermet rózsaablak, a kupolatermet bonyolultabb nyílásegyüttes világítja meg, mely az iszlám építészet nyílásmegoldásaira emlékeztet. A szerkezeti részeket virágmintás Zsolnay-kerámia veszi körbe. A tagolás és díszítés síkban tartott. A középrizalit két oldalán álló épülettömböket függőlegesen 5-5 tengelyre osztják az ablakok. Ebbe visz még osztást két-két függőleges elem a kettős ikerablakok mentén. A földszinti egyszerű ikerablakok irodákba nyílnak. Az alagsori és a földszinti nyílássort könyöklőpárkány választja el a felső szintektől. Ezen helyezkednek el az első emelet széles ablaknyílásai, a második emelet kettős és hármas ikerablakai. Az emeletek ablakait az első emeleti könyöklőpárkányról induló lizénák fogják össze a kettős ikerablakok tengelyében. A két szint közötti részt itt színes, virágdíszes kerámiamező tölti ki. A tető szintjén szamárhátíves keretezésű manzárdablakok zárják ezeket a szakaszokat. Az 1872-ben megalapított Iparművészeti Múzeum gyűjteménye kezdetben a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd 1877-től a Képzőművészeti Társulat Sugár úti Műcsarnokában került elhelyezésre. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium (Csáky Albin gróf miniszter) 1890. november 13-án pályázatot írt ki az iparművészeti múzeumot és iskolát, illetve a néprajzi múzeumot magába foglaló épület megtervezésére. A határidő 1891. május 15. volt. Az első díjat Lechner Ödön és Pártos Gyula „Keletre magyar” pályaterve, a másodikat Tandor Ottó, a harmadikat Schikedanz Albert és Freund Vilmos terve nyerte. Megvételre került még Hauszmann Alajos, valamint Quittner Zsigmond munkája. A pályázati bírálat az Építő Ipar című folyóiratban jelent meg (1891. július 8., 245–246.) A bírálók pozitívumként emelték ki, hogy a tervező nem egy történeti stílus merev szabályait alkalmazta. Tervei szabad, egyéni felfogást tükröznek a magyar kerámia dekoratív alkalmazásával. Ez a felfogás jól illeszkedik az épület jellegéhez: „Az építő-művészet alakítására vonatkozólag mindenekelőtt említést kell tenni tervezőnek ama törekvéséről, hogy az épület ne csak rendeltetésének megfelelő, hanem hazai jellemző dekoratív kiképzést is nyerjen. E célból, végrehajtás esetén a nagyon fejlett magyar színes agyagipar jellemző gyártmányait kellene, és pedig az épület jellegét megadó kiterjedésben, felhasználni. Az architectonikus kiképzés nem valamely stíl többé-kevésbé merev canonja szerint történt, hanem szokatlanabb, szabad egyéni fölfogást mutat, mely alakításban az angol gót, korai renaissance és leginkább a mór stíl motívumaiból indult ki. Tagadhatatlan egyrészt, hogy a követett irány már bizonyos rendszert mutat, s így a kísérletek legelső stadiumát meghaladja, másrészt pedig kétségtelen az is, hogy a jelen pályamunka művészi magasabb színvonalon áll." 1892 elején tervmódosításra került sor. A néprajzi múzeum elhelyezése kikerült a programból, az épület magassága két emelettel csökkent. A múzeum az épület bal szárnyába, az iskola a jobb szárnyba került. A pályázati kiírás szerint vakolt homlokzattal kellett volna tervezni az épületet, a bírálatból viszont az derül ki, hogy a Lechner-Pártos páros már a pályázatban kerámiaburkolatú homlokzatot tervezett. A költségek túllépték az eredeti költségvetést. A drága kerámiadíszek alkalmazása így veszélybe került. Viszont a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet mű- és középítési szakosztálya az építészek beszámolója után fellépett az ügy érdekében. Erről olvashatunk az Építő Iparban (1894. június 27., 326., július. 4., 339.). Wlassics Gyula kultuszminiszter végül 1895-ben a szakemberek nyomására megadta az engedélyt a költséges homlokzati kerámiadíszítés megvalósítására. Az épületnek el kellett készülnie a millenniumi ünnepségsorozat idejére. 1896. október 25-én zárókőletéti ünnepséget tartottak, melyen I. Ferenc József is részt vett. Ekkor a belső munkálatok fontos részei még hiányoztak, mint például a díszítőfestés. Az ünnepélyes megnyitót az első kiállítással 1897. november 20-án tartották. Lechner Ödön önéletrajzi vázlatában (A Ház 1911-es számában) említette angliai utazását, ahol megismerte az indiai építészetet. Magyarországon ebben az időben kapcsolatot feltételeztek a magyar népművészet és a perzsa, indiai építészet között. Az Építő Ipar 1890-es években megjelent számaiban írtak a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet mű- és középítési szakosztályának ülésein Huszka Józsefnek sorozatban elhangzott előadásairól, aki a székely falvak építészetének és tárgyainak ornamentikáját hozta kapcsolatba a perzsa-szasszanida ornamentikával. Ezek a motívumok hatottak az Iparművészeti Múzeum kerámiadíszítésére is. Lechner azért is tartotta követendőnek a perzsa, indiai építészetet, mert ők már teljesítettek monumentális feladatokat az építészetben, a monumentalitásnak pedig Lechner szerint kiemelkedő a szerepe az európai építészetben is. Ebből következett számára, hogy a múzeumon a homlokzati burkolóanyag is monumentális hatású legyen. Erre alkalmasnak találta a kerámiát. Ezen kívül praktikus okokat is felsorolt használata mellett: színtartó; ha koszolódik, lemosható; ráadásul a Magyarországon bányászható kevés és drága kőfélével szemben olcsóbb, és kiemelkedő a helyi hagyománya. A Zsolnay gyárral 1896. január 8-án kötötték meg a szerződést az Iparművészeti Múzeum épületkerámiáinak elkészítésére. Lechner Ödön a magyar nemzeti irányzat kialakítására törekedett az építészetben. Az Iparművészeti Múzeumnál is ez lebegett a szeme előtt. A magyar népstílus keleti karakteréről az 1902-ben megjelent A magyar építőstílusról című írásában is olvashatunk. Felhívta a figyelmet arra, hogy a beszélt nyelv mellett fontos a forma nyelve, ezért célként tűzte ki a magyar díszítőművészet megalkotását.