Postatakarékpénztár (Budapest, Hold utca 4.)

Az épület terveire 1900-ban írt ki pályázatot a kereskedelemügyi miniszter. A pályázat botrányt kavart, mivel az első és a harmadik díjat Berczik Gyula nyerte, aki a posta saját építészeként nem is lehetett volna résztvevő. Lechner Ödön és Baumgarten Sándor terve kapta a második díjat. A szakma nyomására a nyertes építészek számára újabb fordulót biztosítottak, melyben Lechner Ödönék tervét választották. Lechner az épületet Önéletrajzi vázlatában a szecesszióval együtt említi. A szecessziót modern mozgalomnak nevezi, mely segítette szakmai felszabadulásában. Az ehhez kapcsolódó időszak vajúdásaként határozza meg a Postatakarékpénztár és a Földtani Intézet épületét. Az épület fő jellemzői, mint a síkban tartott homlokzat, a pártázatos attika, a téglakeretek és a kerámia díszítés az Iparművészeti Múzeumon már megfigyelhetők, itt azonban mindegyik jellemző erősebb hangsúllyal, egyedibb hangvételben jelenik meg. Az épületben jelenleg a Magyar Államkincstár központja működik.

szerző: Rákos Katalin