Dresszkód: Szecesszió

A kiegyezést (1867) és a városegyesítést (1873) követően Budapest fantasztikus ütemben fejlődött, s a 19. század végére Európa egyik legelegánsabb fővárosává vált, nem utolsósorban ragyogó társasági élete és jelentős eseményei miatt. A divat központja a Belváros, vagyis a mai Petőfi Sándor, Váci és Kossuth Lajos utca által határolt terület volt. Egymás mellett sorakoztak a különböző szalonok, fehérnemű- és kalapos cégek, cipészek üzletei. A 19. század végén az egyik legkedveltebb divatszalon a Váci utca 15. szám alatti Monaszterly és Kuzmik volt, a korszak legelőkelőbbje a Koronaherceg utca 1. szám alatt található Girardi szalon, míg a középosztály módosabb rétegei számára a Kossuth Lajos utcai Holzer állt rendelkezésre.

A legújabb, divatos kosztümöket és nappali viseleteket a lóversenytér mellett a korzókon, a Gerbeaud cukrászda teraszán, a színházakban és egyéb társasági eseményeken mutathatták be a hölgyek. A nyári Budapest középpontja a Margitsziget volt – legalábbis azok számára, akik nem külföldön tartózkodtak a nagy melegben.

A század vége felé divatba jött a sportolás, és elfogadottá vált a nők számára is az aktív életmód, ami mind az öltözködés, mind a szabadidős tevékenységek terén új lehetőségeket biztosított. Egyszerűbb, szabadabb és könnyebb mozgást engedő öltözékek jelentek meg. A korábban kizárólag férfiak számára fenntartott sportok – például a tenisz, a golf és az úszás – gyakorlása a hölgyek számára is lehetővé vált.

A családok, főként a hölgyek a ruháikon és az ékszereiken keresztül fejezték ki a társadalmi helyzetüket, a vagyonukat és a rangjukat, vagy próbálták leplezni ezek hiányát. A különböző társadalmi eseményeken pedig különösen kellett ügyelni a tökéletes megjelenésre, hiszen a hírlapok és a képes újságok részletes beszámolókat közöltek, kitérve a megjelentek toalettjére, frizurájára is, az olvasók legnagyobb örömére. A férjezett asszonyok élénkebb, míg az idősebb hölgyek tompa színű selymekben, bársonyokban jelenhettek meg. A női divat elengedhetetlen kiegészítője volt a könyékig érő kesztyű, a drágakövekből készült ékszerek, valamint a pompás báli frizurát ékesítő fejdísz. Nem feledkezhetünk meg azonban a táncrendekről és a legyezőkről, hiszen ezek sem hiányozhattak a bálozó hölgyek kelléktárából. A vízkereszttől húshagyókeddig tartó időszak a szórakozás és a jótékonykodás mellett a „leányvásárok szezonja” is volt. Ezek az események jó alkalmat biztosítottak az eladósorba került lányok számára, hogy „férjet fogjanak” maguknak. Ezért a farsangot a 16. életévüket már betöltött elsőbálozó lányok várták a legjobban, akik általában fehér fodros, tüll vagy muszlin ruhát viseltek.

szerző: Csepregi Noémi