Szerelem, esküvő, házasság. Díszüvegek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből

„A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tűz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,

Szeretőd amire kért:

Ezer ambrózia csókkal

Fizetek válaszodért.”

                                                           (Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem)

Az üveg törékenységénél fogva magában hordozza a mulandóságot, mégis számos példát találunk az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében arra, amikor egy üvegtárgy állít emléket egy több száz éve köttetett frigynek.

A férfi és nő személyes vonzalmán alapuló szerelmi házasság a modern kor vívmánya. A 20. század előtt sem volt ismeretlen, de a házasságok túlnyomó többsége gazdasági és dinasztikus érdekek mentén jött létre.

Kettős címerábrázolást láthatunk azon az üvegfestményen (ltsz. 13717.), mely a mai Svájc területén készült a 17. század elején. A kettős címerábrázolás a prominens családok házasság útján történő egyesülésének reprezentációja, ami kifejezésre juttatja, hogy mindkét fél társadalmilag megbecsült nemesi família tagja. A címerábrázolások töltik ki a kompozíció központi részét, a felső sarkokban vadászjelenet látható, az alsó sarkokban puttók hangszerekkel – mindezeket értelmezhetjük a magas társadalmi réteg számára elérhető szórakozási formaként, azaz az élet örömeiként. A címerábrázolások alatti ovális mezőben elhelyezett felirat szolgál információkkal az üvegfestmény megrendelőinek személyéről: „Joachim Zollikoffer von und zu Alttenklingen und Katharina Zollikofferin ain geborne Seutter von Kempten – 1599.” Joachim Zollikoffer (1547–1631) Sankt Gallen-i polgár és vagyonos kereskedő volt, akit 1613-ban választottak meg Sankt Gallen polgármesterévé. Kathrina Seuterrel (1554–1629) 1572-ben kötöttek házasságot.

Gyűjteményünkben a 17. század végéről származik a legkorábbi olyan magyar vonatkozású műtárgy, ami egy házaspárhoz köthető. Mikes Mihály (1667–1721) és Bethlen Druzsina (1673–1724) különböző források szerint 1692-ben vagy 1693-ban kötött házasságot Kolozsváron, a ferencesek templomában. Kettejük frigyének állít emléket az a kivételesen szépen megmunkált üvegpalack (ltsz. 3282 a–b.), amelynek előlapján barokk kartusban a keresztre feszített Krisztus, a hátlapon Agnus Dei (Isten Báránya) ábrázolás, a két keskeny oldalon szőlőtőke látható. Aranyozott ezüst csavaros kupakján két címer: „Mikes Mihal 1693” és „Betlen Drusian” körirattal.

A múzeum gyűjteményében található két darab, csavarmenetes üvegkupakkal záródó, négyzetes hasábalakú pincetok palack, amelyek egymás párdarabjai. Előlapjukon címerábrázolást láthatunk, fölötte kétoldalt a hajdani tulajdonos monogramja, alul 1695-ös évszám. A 2812.a–b. leltári számú palack a bethleni Bethlen család kígyós címerét viseli magán, melyet a CB monogram betűi fognak közre. A műtárgy 2827.a–c. leltári számú párdarabján pedig a Bánffy-címer ábrázolása helyezkedik el a GB monogram betűivel kísérve.

Bethleni Bethlen Klárát (1662–1706) – Bethlen Gergely erdélyi főgenerális (1641–1697) és Thoroczkay Mária leányát – Bánffy György (1661–1708), Erdély első főkormányzója (gubernátora) vette nőül 1681. július 17-én. A korabeli írásbeliség nyelvén latinul Bethlen Klára (Clara) nevének kezdőbetűit jelöli a Bethlen-címert közrefogó CB monogram, Bánffy Györgyét (Georgius) pedig a G B betűk a Bánffy-címer fölött.

A két összetartozó palackon megjelenő 1695-ös évszám azt a kérdést veti fel, hogy vajon mi volt az az esemény, amit ily módon megörökítenek a tárgyak? Jelenlegi ismereteink szerint teljes bizonyossággal a kérdés nem válaszolható meg. Annyi bizonyos, hogy pontosan ebben az évben, 1695. június 15-én kötött házasságot Klára testvére: Bethlen Katalin (?–1725) és II. Apafi Mihály (1676–1713) erdélyi fejedelem. Elképzelhető, hogy ennek a fejedelmi menyegzőnek – melyen jelen volt az egész erdélyi főnemesség – állít emléket az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található pincetok palackpár.

A 19. század első feléből származik az a mindennapi használatra szánt palack dugóval és pohárral szett (ltsz. 53.192.1.1-3.), melynek poharát kompakt és praktikus módon akár a palackra ráfordítva is oda lehetett készíteni az éjjeliszekrény tetejére, az éjszakai szomjúságérzet csillapítása céljából. A dúsan aranyozott inda- és levéldíszes palack előnézetén színesen festett koronás kettős címerábrázolás látható, mely a pohár alján is megismétlődik. Vélhetően gróf verőcei Pejacsevich Péter (1804–1887) császári és királyi kamarás, horvátországi miniszter és főispán, valamint felesége, gróf galántai Esterházy Franciska számára készült a készlet, akik 1824. augusztus 16-án kötöttek házasságot.

A mindennapok tárgyai után essen szó egy speciális funkcióval bíró, különleges alkalomra szánt darabról: az 53.681.1. leltári számú tárgy egy ún. menyasszonypohár. A díszes ruhát viselő nőfigura két karját felemelve egy edénykét tart magasra. Ez a kisméretű edény – amely valójában egy apró pohár – fémfoglalattal kapcsolódik a figurához úgy, hogy pozíciójából előre-hátra kibillenthető. A nőalak szoknyarésze szintén pohárként funkcionál. Kialakításának köszönhetően az esküvő utáni lakomán az ifjú pár egyszerre tudott inni belőle: a feleség a figura karjai között forgatható kisebb kehelyből, az újdonsült férj pedig a nagyobból.

Ahogy napjainkban a piac igazodik a vásárlói célközönség ízlésvilágához és igényeihez, nem volt ez másként korábban sem. Az arisztokráciát uralkodó osztályként hitelesítő és reprezentáló címerábrázolások feltűntetése elsősorban a főnemesség és a köznemesség tárgykultúrájára jellemző. A polgári réteg számára előállított használati- és dísztárgyakon más jelképeket fedezhetünk fel.

Az Anton Kothgasser (1769–1851) bécsi üvegműhelyéből kikerülő, áttetsző zománcfestésű üvegpoharak a kifinomult ízlésű, művészetkedvelő családok megbecsült tárgyai voltak, melyeket féltő gonddal őriztek a vendégek fogadására is szolgáló szalonok vitrineiben.

Kothgasser 1781-től porcelán- és üvegfestőként végezte tanulmányait a Bécsi Művészeti Akadémián (Wiener Kunstakademie). 1784-től 1840-ig a Bécsi Porcelánmanufaktúra alkalmazásában állt, mint porcelánfestő. 1811-től üvegtárgyakat is dekorált. Kothgasser életművében gyakran visszaköszönő jellegzetes pohárforma az ún. Ranftbecher. Széles, fogaskerék-szerűen csiszolt szélű vastag talpról indul, felfelé bővül az edénytest, talpának alján csiszolt csillag motívummal.

„L’amour et la Fidelité” (Szerelem és Hűség) felirattal kísérve egy szimbolikus ábrázolás látható a 80.575.1. leltári számú poháron: a kőfaragvány oldalát díszítő egymásba fonódó kezek, tetején a lángoló szívek és az előtérben turbékoló galambpár a szerelem jelképei, a kutya a hűség, a háttérben látható sziklatömb pedig a szilárdság szimbóluma. A pohár hátoldalán „B. Perényi Juliánna 1820.” gravírozott felirat örökíti meg hajdani tulajdonosának nevét és az évszámot, amikor a tárggyal megajándékozták. Juliánna annak a báró Perényi Zsigmondnak volt lánytestvére, aki 1848. októberétől a főrendiház ellenzéki elnöke volt, tevékenyen részt vett a honvédelmi bizottságban, ezért a szabadságharc leverése után 1849. október 24-én kivégeztek.

Az összetett szimbólumok, allegóriák értelemzésének feltétele a polgárság számára elérhető műveltség volt. A műtárgyakon azonban felfedezhetünk olyan egyszerű jelképeket is, amelyek mindenki számára közérthetőek voltak, mint a szíven ülő vagy turbékoló galambok, a csőrében babérkoszorút vagy gyűrűt tartó madárpár, a nyíllal átlőtt szív, vagy az egymásba fonódó kezek.

Az 57.787.1. leltári számú talpaspoháron írott betűkkel kevert szellemes képírással, kódolva jelenik meg az üzenet, amely egymástól búcsút vevő barátokat vagy szerelmeseket sejtet:

„[Légy]

Boldog

Ó [haj]tom

és [nefelejcs] el”

A tárgyak egy csoportjára pedig a „nyílt kommunikáció” jellemző: amikor nincs jelképekkel vagy szimbólumokkal megfogalmazott üzenet és mögöttes tartalom. Olyan életképi jelenetek is megjelennek az üvegtárgyakon, amikor az ábrázolás pontosan azt jelenti, amit látunk: a 69.76.1. leltári számú poháron egymás mellett megöregedő házaspárt, más tárgyakon rokokó keretbe foglalt kertben sétáló hölgyet a neki udvarló gavallér társaságában; bukolikus környezetben egymást ölelő szerelmespárt; Ámort, amint nyilával célba veszi gyanútlan kiszemeltjeit vagy jelenlétével igazolja, hogy „szerelem van a levegőben (…)”.

szerző: Kálosi Ildikó

Irodalom:

Varga Vera: Régi magyar üveg. A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1989.

Barokk és rokokó. Az európai iparművészet stíluskorszakai. Kiállítás az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. Szöveg- és képkötet. Szerk.: Péter Márta. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1990.

A klasszicizmustól a biedermeierig. Az európai iparművészet stíluskorszakai. Kiállítás az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. Szöveg- és képkötet. Szerk.: Péter Márta. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1990.

A Bethlenek – A fejedelem diplomatájától a XX. századi egyetemi tanárig. Szerk.: Dr. Tamás Edit. Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, Sárospatak, 2010.