Színekre hangolva: zöld tárgyak

Mi az első gondolat, ami eszünkbe jut a zöldről? A remény, a természet, a tavasz, az orvoslás, a nyugalom, a fiatalság, a protestantizmus, a sátán, egy görög szobor, egy banklámpa vagy a rézpatina színe? A zöld a színtan szerint hideg szín, mégis könnyen párosítjuk kellemes érzetekkel. Pedig olykor haragos és mérges. A zöld a természet része, amely a civilizáció történetében is elválaszthatatlan maradt a natúra világától. A zöld szín végigkíséri az emberiség történetét, újabb és újabb szimbolikus jelentésekkel töltődik fel. Amikor a zöldre mint a természet és a kultúra egy meghatározó színére gondolunk, nem pigmentek járnak a fejünkben. Egy mai fiatal számára a zöld elválaszthatatlanul forr egybe a mamlasz, de jólelkű Shrek figurájával. A politikai diskurzusban pedig a 20. század második felétől a zöld a természetvédelem és a környezetvédelem kritikus hangja. A zöld szín világszerte egyre erősebb hangot kap. A természetből indul, és ma is a természet mellett protestál.

Az üveglap, a folyó és a tó színe vajon tényleg zöld? Melyek azok a tudások és tapasztalatok, amelyek segítenek a megkülönböztetésben? A fű? A smaragd és a malachit? Egy bibliai történet a zöldről? Egy orvosi várószoba vélt vagy valós zöld nyugalma? Gondolunk az etimológiára? Arra, hogy a neolatin nyelvekben a zöld megnevezésére használt szavak azonos tőről, a zöldet és frisset egyaránt jelentő viridisből erednek? És ugyanazon megnevezések mögött ugyanazok a színek vannak? És miért kapta a földrészeket szimbolizáló olimpiai ötkarikából Óceánia a zöld színt?

Az iparművészetben a tárgyak színe, anyaga és formája, használati lehetőségei gyakran összefüggenek egymással. A természetet a szobába hozó falikárpit és levélmintás textíliák, a növényeket formáló díszedények, a katolikus liturgia hétköznapi öltözetei, a malachit és uránüveg tárgyak most azért szerepelnek egy teremben, hogy kiadják a zöld szín sokrétű jelentésének egyfajta metszetét.

szerző: Frazon Zsófia, etnográfus (Néprajzi Múzeum)