Megnevezés: Alkotó: Anyag:
Technika: Készítés ideje: - Készítés helye:
Gyűjtemény: Leltári szám:


Asztali óra - két puttófigurával

Volutaparokból kialakított négy lábon álló, hasáb alakú óraház, oromzatán rokokó díszváza és két ülő puttó öntött plasztikus figurája. A két, bronzból öntött, aranyozott ülő puttófigura eredetileg egy-egy attribútumot tartott kezében. Ezek utóbb elkallódtak, így csak feltételezni tudjuk, hogy a mulandóság és az örökkévalóság jelképei lehettek. A megmunkálásban és díszítményeiben a rokokó ékszerekre emlékeztető, kecses darabot a csiszolt, befoglalt drágakövek – gyémánt, zafír, almandin, smaragd és aquamarin – nagy száma és változatossága teszi kiemelkedően értékessé.

Héjjné Détári Angéla feltételezése szerint – Csányi Károly szóbeli közlése nyomán – az órát Mária Terézia ajándékozhatta Esterházy "Fényes" Miklós (1714–1790) részére, akinek fertődi kastélyában az uralkodónő 1773. szeptember 2-án látogatást tett. A látogatásról több egykorú tudósítás szól, s ezek némelyike megemlíti, hogy a királynő ez alkalommal egy pompás asztali órával ajándékozta meg vendéglátóját.

Stefan Körner az órát feltételesen azzal a Repetieruhr-ként megnevezett, gyémántokkal és zománccal díszített órával azonosítja, amelyet – egy fennmaradt számla tanúsága szerint – Esterházy Miklós Gérard Mallett párizsi órakereskedőnél vásárolt 1764-ben.

Az óra szerkezetét francia eredetű, Londonba települt óraműves dinasztia egy tagja, Charles Cabrier készítette a 18. század közepén. A kisbetűs vésett szignatúra a lánckerekes áttételű gátszerkezet alaplemezén olvasható: C. Cabbrie (sic!) London / 2553. A négyjegyű szám bizonyára egy szerkezettípus jelölésére szolgál. Az óraház feltehetően Drezdában készült.

A műtárgy 1945-ben súlyosan megsérült. Szvetnik Joachim restaurálta 1961-ben.

Szerk.: Szilágyi András: Műtárgyak a fraknói Esterházy-kincstárból az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében.. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2014. - Nr. III.6. (Pandur Ildikó)

Körner Stefan: Esterházy Feenreich: Fürst Nikolaus I. verblüfft Europa.. Imhof, Petersberg, 2011. - p. 67.

Szerk.: Horváth Hilda, Szilágyi András: Remekművek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. (Kézirat). Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2010. - Nr. 92. (Szilágyi András)

Szerk.: Szilágyi András: Esterházy-kincsek. Öt évszázad műalkotásai a hercegi gyűjteményből.. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2006. - Nr. 90. (Csóka Veronika)

Szerk.: Szilágyi András: Hungary's heritage: princely treasures from the Esterházy Collection from the Museum of Applied Arts.. Paul Holberton, London, 2004. - Nr. 24.

Békési Éva: Az idő hangja. Különleges óraszerkezetek.. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 2002. - p. 60.

Szerk.: Pataki Judit: Művészet és Mesterség. CD-ROM.. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1999. - fém 85.

Szerk.: Lovag Zsuzsa: Az Iparművészeti Múzeum. (kézirat). Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1994. - Nr. SZ/96. (Szilágyi András)

Szilágyi András: Az Esterházy-kincstár.. Helikon Kiadó, Budapest, 1994. - p. 49.

A kiállítást rendezte: Szilágyi András, Szerk.: Péter Márta: Barokk és rokokó. Az európai iparművészet stíluskorszakai.. Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1990. - Nr. 6.78. (Szilágyi András)

Szerk.: Voit Pál: Régi órák. Régiségek könyve.. Gondolat Kiadó, Budapest, 1983. - 22. kép (Szilágyi András)

Schlag Gerald, Szerző: Mraz Gerda, Mraz Gottfried: Joseph Haydn in seiner Zeit. Kulturabteilung des Amtes der Burgenlän, Eisenstadt, 1982. - Nr. 346

Szerk.: Galavics Géza: A fraknói Esterházy-kincstár a történeti források tükrében. Magyarországi reneszánsz és barokk. Művészettörténeti tanulmányok.. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975. - és 45. kép (Héjjné Détári Angéla)

Szerk.: Pulszky Károly, Radisics Jenő: A magyar történeti ötvösmű-kiállítás lajstroma.. Franklin Társulat, Budapest, 1884. - V. terem, p. 45-46.

<< Vissza a találati listához