Enteriőrfotó - a Vidor Emil tervezte Bedő-ház (Honvéd u. 3.), Bedő Béla lakásának előszobája

Adattár - Fényképgyűjtemény

Leltári szám: FLT 6725
Készítés ideje:
1903
Készítés helye: Budapest
Anyag: fotópapír
Technika: fekete-fehér fotó
Méretek:
magasság: 18 cm
szélesség: 24 cm

A Vidor Emil által tervezett, 1903-ban épült Bedő-ház első emeletén kapott helyet az építtető-háztulajdonos Bedő Béla lakása. Az épület mellett a lakás teljes berendezését is Vidor Emil tervezte. A ház egésze és a lakótér is a francia–belga art nouveau hatását mutatja.

Az előszoba téglalap alaprajzú helyiség volt. A bejárati ajtót enyhén ívelt oldalú, felül lekerekített mezőkkel díszített ajtókeret fogta körbe, mely a szintén fából készült falburkolatban folytatódott. Ebbe építették be –a lekerekített sarkú, szögletes kandalló fölé – a teret tágító, ovális tükröt. Ezt a formát ismételték meg az előszobát felosztó, fából készült „fal” üvegablakai: a színes üvegből készült, központi részén koncentrikus körökből és sugarakból, keretében pávatollakból szerkesztett nagyméretű alkotás két oldalára, egy-egy féloszlopszerű tag tetejére kisebb, madártollakat idéző üvegmű került.

Az előszoba bútorai egyszerűek, a szögletes asztalt feltehetően bőrrel kárpitozott kanapé és két karosszék vette körül. A székek esetében a viszonylag magasan elhelyezett karfák vonalában kezdődött a támla tömör része ennek egésze és a karfák is kárpitozottak voltak. A háttámlák középen enyhe ívben behajlottak.

A helyiség bal oldala egy másik felvételről ismert: a redőnyös szekrényekkel burkolt falba magas félkörívvel díszített támlájú kanapét építettek be. A berendezést az ívelt vonalú csillár és a szabálytalan formákból szerkesztett díszítőfestés sáv egészítette ki.

A felvétel közölve: Magyar Pályázatok, 1907, 32. - ld. itt.

Irodalom

  • Somogyi Zsolt: A magyar szecesszió bútorművészete. Corvina Kiadó, Budapest, 2009. - Nr. 55.