Falkárpit - Madonna a gyermek Jézussal virágkoszorúban, napórákkal

Textil- és viseletgyűjtemény

Leltári szám: 62.1394.1
Alkotó:
Készítés ideje:
1650 KÖRÜL
Készítés helye: Róma
Jelzés: b. l.: P. LESCOTI
Anyag: aranyozott ezüstfonal; bordázott selyem (ún. selyemripsz) alap; gyapjú (feltehetően); selyem
Technika: gobelin technikával szövött
Méretek:
magasság: 142,5 cm
szélesség: 116,5 cm

A vékony selyemfonalakból szövött kisméretű falkárpit az ún. devóciós kárpitok műfajába tartozik. A szövetszéleken látható szögnyomok tanúsága szerint egykor vakkeretre volt feszítve, s minden bizonnyal díszkeretben, üveg alatt, egy magánkápolna falára függesztve szolgálta tulajdonosa magánáhítatát.

A képmező alatt a P. LESCOTI szignatúra olvasható, ami az 1650 körül a római Barberini kárpitszövő műhelyben működő, francia származású Pietro Lascotti jelzéseként azonosítható. (A mester neve a forrásokban Lescot, Lascotti és Rascotti formában is szerepel. Ld.: Adolph S. Cavallo: Notes on the Barberini Tapestry Manufactory at Rome. Bulletin of the Museum of Fine Arts (Boston), 55. /1957/ 16-26:18.)

A VIII. Orbán pápa unokaöccse, Francesco Barberini bíboros által 1627-ben alapított manufaktúrban (Arazzeria Barberini) elsősorban a pápai udvar és a Barberini család megrendelésére készültek nagyszabású kárpitsorozatok, főként Pietro da Cortona és Giovanni Francesco Romanelli kartonjai nyomán, mint például a Krisztus életének jeleneteit ábrázoló, 1650 körül készült ciklus (ld. itt), vagy a Puttók játékai című sorozat, amelynek négy darabja az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében található. A források szerint Lascotti elsősorban kisebb kárpitokat szövött, pl. 1659-ben a Sixtus-kápolnában függő Raffaello-kárpitok kiegészítéseként, Ciro Ferri kartonjai nyomán hat kárpitot készített az oltárfalra, illetve egy baldachinra. Jelenlegi ismereteink szerint a budapesti kárpit Lascotti egyetlen fennmaradt műve.

Hasonló 17. századi devóciós kárpit található a San Franciscó-i Fine Arts Museum gyűjteményében, amelyen Jan de Melter brüsszeli kárpitszövő mester jelzése látható (ld. itt).

Az olvasó Szűz Mária és a gyermek Jézus ábrázolásához egy Annibale Carraccinak tulajdonított, mára elveszett festmény szolgált közvetett előképül. Az 1596/97-ben készült, egykor egy római gyűjteményben őrzött "Madárkás Madonna" (Madonna dell'uccellino) című képről több grafikai másolat is készült a 17. században. Ezek közé tartozik egy Bolognában őrzött rézkarc (ld. itt), vagy Francois Tortebat rézmetszete (ld. itt). A képteret övező virágkoszorú ugyanakkor a 17. századi flamand devóciós festményekre jellemző motívum. A képtípus egyik reprezentatív emléke Rubens 1616-ban festett Madonna-képe (München, Alte Pinakothek, ld. itt).

Carracci Madonna-képétől eltérően a kárpiton a szent olvasmányaiban elmerülő Mária mellett álló gyermek Jézus nem madárkával játszik, hanem egy rózsaszín szegfűszálat tart kezében, tekintetét pedig nem a néző felé, hanem a képteret övező virágkoszorú felé fordítja, pontosabban a virágkoszorút átfonó szalagon olvasható SOLE feliratra néz. A baloldalon, fenn és lenn egykor minden bizonnyal szintén feliratszalag fonta át a virágkoszorút, azonban a kárpit ezen felületi korábban megsérültek, s helyükre virágszálakat ábrázoló festett kiegészítés került.

Ha arra a kérdésre keressük a választ, mi lehetett a négy szalagra elosztott rövid felirat, amely a latin Sole (Nap) szót is tartalmazta, több lehetséges megoldás is felmerül. A felirat egyrészt lehetett bibliai idézet, pl. Mulier amicta sole - Ap. 12:1, vagy pedig Haec speciosior sole Sap. 7:29, akárcsak Jan van Eyck genti oltárán. A Jelenések könyvének a Napbaöltözött Asszonyra vonatkozó próféciáját (Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap – Jel 12,1), illetve a Bölcsesség könyvének sorát (Mert az ékesebb a napnál - Bölcs. 7.29) ugyanis hagyományosan Szűz Máriára vonatkoztatták. A felirat ugyanakkor lehetett Gervasius Ars poetica című művének egy verssora, illetve részlete (/Filia sum Solis, et/ sum cum Sole creata), vagy pedig Antonio Barberini bíboros (1607–1671) (Francesco Barberini öccse, 1657-től reimsi érsek) jelmondata: Exercet sub sole laborem (A Nap alatt végzi munkáját). Ez utóbbi alternatíva magyarázattal szolgálna a kárpit sarkaiban látható napórákra is, ugyanakkor az időmérő eszköz Mária szimbólumaként is szerepel a kora újkori emblematikai irodalomban és prédikációkban. Ezekben a művekben a napóra árnyéka Mária Krisztus szenvedései fölött érzett fájdalmát jelképezi (ld. itt), illetve a Mária-napóra allegória azt a gondolatot fejezi ki, hogy akik életüket úgy igazítják Máriához, ahogyan napjaikat és óráikat a napórához, azok élete áldot lesz és üdvösséget nyernek (ld. itt).

A szegfűszál Jézus isteni természetének szimbólumaként értelmezhető. A virág latin neve (dianthus) ugyanis a görög Dios anthos szóösszetételből származik, amelynek jelentése: az Isten virága. Ebben a szerepben van jelen a szegfű Raffaello Garvagh Madonna című festményén is (ld. itt).

Mária és a gyermek Jézus feje körül aranyozott ezüst fémfonallal szövött dicsfény látható, amelyen azonban az ezüst fekete színűvé korrodálódott.

A kárpit egykor az Andrássy család tulajdonában volt, s felismerhető a Fő utcai Andrássy-palota szalonját ábrázoló fotón, amely az Érdekes Újság 1914. március 8-i számában jelent meg. 1930-ban szerepelt azon a budapesti aukción, amelyet az Andrássy család 1919-ben Tőketerebesről Tiszadobra menekített gyűjteményéből rendeztek. A mű korábban feltehetően id. gróf Andrássy Gyula (1823–1890) gyűjteményének részét képezte, aki különös szenvedéllyel gyűjtötte a kárpitokat: budai palotájában egy aubussoni kárpitozású ülőgarnitúrával és az öt érzék allegóriáját ábrázoló Louis Philippe kárpitsorozattal egy ún. gobelin-szalont is berendezett, amelyről Klösz Györgytől fényképfelvétele is fennmaradt (ld. itt) halála után a kárpitok a tőketerebesi kastélyába kerültek, ahol ugyancsak Klösz György fényképezte le a kárpit-sorozatot (ld. itt). (A szalongarnitúra és a kárpitsorozat szintén szerepelt az 1930-as aukción.) A gróf Párizsban közel 200.000 koronáért vásárolt egy különleges kárpitot, ami azonban a korabeli sajtóhírek szerint 1919 januárjában a tiszadobi kastélyban vandál fosztogatóknak esett áldozatul...

Irodalom

  • A tiszadobi és tőketerebesi gróf Andrássy kastélyok műtárgyai. Árverési katalógus. Postatakarékpénztár Árverési Csarnoka, Budapest, 1930. - Nr. 190., XXXVI. kép