Férfi díszruha - díszmagyar (mente, dolmány, süveg, öv és nadrág)

A köznyelvben díszmagyarként emlegetett magyar díszruha lényegében a nemesi, főnemesi rétegek ceremoniális öltözete volt. Alapjában történeti és nemzeti ihletésű viselet, hiszen a 19. századból visszatekintve a korábbi századok nemesi viseletét igyekezett utánozni, követni. A 19. század historizáló ízlésének megfelelően ismét felelevenítettek egyes 17–18. századi elemeket (a 16–17. század folyamán keleti hatásra alakult ki a történelmi magyar férfiviselet), s így jött létre az ún. díszmagyar, mely 1867-től kezdve az "úri lét" jelképévé is vált.

Egész Európa ámulatát kivívták a ragyogóan felékesített öltözékek, amikor a Millennium idején ezekben az öltözékekben jelentek meg a tehetősebb körök tagjai az ünnepségeken, nagyobb rendezvényeken, bálokon. Megcsodálták e pazar, színpompás ruhadarabokat, a bársonyból készült, aranypaszománttal ékes – gyakran vitézkötéssel díszített – mentét, a hozzá való nadrágot, az arannyal átszőtt finom selyemszövetből megvarrt s zsinórozással felékesített dolmányt, a gazdagon, dúsan díszített csizmát, süveget és a hozzá tartozó díszmagyar ékszereket: kardot, mentekötőt, övet, forgót. Az Iparművészeti Múzeum akkori főigazgatója, Radisics Jenő is szívesen viselte e díszruhát, s külföldi útjaira is magával vitte.