Lepedőszél

Díszítménye azonos minták ismétléséből alakul. A szívből kinövő gránátalmát baltól és jobbról két ellentétesen hajló inda fog közre, melynek fölső csigás ívében szegfű, az alsóban egy-egy kisebb virág. Az indákat gyűrű fogja össze, fölöttük mintegy koronaként kinyílott bazsarózsa, szárukból zárt gránátalmák, tulipánok, levelek hajtanak ki. Az indák egyik alsó nyúlványán ágaskodó kecske vagy zerge. Fölöttük daru áll fél lábon, a másik lábával követ tart. A hagyomány szerint őrt áll, veszély esetén a követ ledobva figyelmezteti társait. A késő reneszánsz magyar hímzéseken ritka az állatábrázolás, ezek előképéül nyugat-európai hímzések vagy magyar nemesi címerek szolgálhattak. A középső motívum alatt valószínűleg később, keresztöltéssel belehímzett háromágú korona és GBB monogram.

A lepedőszél az 1880-as években gr. Karacsay Klementina tulajdonában volt Kolozsvárott, ő küldte bemutatásra az 1881-es Országos Nőiparkiállításra.

A kihalt Kolozs megyei Karacsay család felmenői között Wesselényi, Bánffy, Bethlen, Naláczy rokonságot találunk. A monogram alapján a lepedőszél egykor Karacsay Klementina anyai szépanyja, gr. Bethlen Borbála († 1806) (br. Bánffy László (1758-1826) felesége) kelengyéjében volt. Ő hímezhette bele monogramját a korábbi lepedőkbe és párnahajakba (vö. 12943, 12968. ltsz.). A hímzések később eladásra kerültek, és így juthatott Máriássy Ödön, illetve Adorján Arnold, majd az Iparművészeti Múzeum tulajdonába.

Hasonló, de egyszerűbb változata a kassai Kelet-szlovákiai Múzeumban (Vychodoslovenské múzeum) a márkusfalvi Máriássy család tulajdonából származik (Toranova, E.: Vysivky minulych storocí. Bratislava, 1984. 149. p., 44. kép).