Násfa

Az ékszer kontúrját képező, csigás szalagokból formált há&shy romágú keretbe áganként egy-egy sarokra fordított négykaréjos rubinfoglalat, közéjük háromszögletű gyémánttal foglalt középrész illeszkedik. Utóbbi nagyméretű fazettált gyémánt&shy jának háromkaréjos, kúposán kiemelkedő foglalatát arabesz&shy kes fekete-fehér beágyazott zománcminta díszíti, akár a négykaréjos rubinfoglalatok rézsútos oldalait. A keretdísz plasztikus részleteit kék, zöld, fekete és fehér beágyazott zo&shy máncok színesítik. Az ékszer függőleges tengelyében alul függőgyöngy, míg felül - későbbi pótlásként - kylonnal kombinált kampós, rubinnal foglalt, cizellált függesztőelem kapcsolódik. A kvalitásos kivitelű - előoldalán gazdagon zománcozott - násfa drágaköves díszítményei keresztpántokon rögzülnek a tisztán funkcionális, díszítetlen hátoldalon. A lát&shy szólag kevésbé igényes megoldás azzal magyarázható, hogy az ilyen típusú násfákat a szerelvényeket rejtő zománcdíszes, jel&shy lemzően arabeszkes mintával díszített hátfallal látták el.

Az ilyen konstrukciójú függők a 16. század derekán német földön terjedtek el főként a nürnbergi ékszertervező, Matthias Zündt (1498-1572) által kiadott metszetes ékszerterveknek köszönhetően. Az ilyen ékszerek jellegzetessége, hogy az ala&shy pot képező, s az ékszer formáját meghatározó plasztikus ke&shy retbe szigorúan előre megszabott méretű, formájú és díszí&shy tésű, az adott kerethez készülő szerelt díszek kerültek. Ezen függő esetében - vélhetően a hátoldalon látható utólagos ja&shy vítások miatt - leválasztották és elhagyták az említett hátlapot. Ily módon viszont lehetőséget kaphatunk, hogy betekintsünk a korabeli készítési gyakorlat egy érdekes részletébe.