Szelence - a halott Adonist sirató Venus ábrázolásával

A feltehetőleg ékszerdobozként használt nagyobb méretű asztali szelence az aldabrai (Seychelle-szigeteki) óriásteknőc páncéljából készült. Az áteső fényben borvörös alapszínű lapokat sárga, felhőszerű foltok tarkítják.

Néhány ókori szerző, például Pauszaniasz, Plutarkhosz, Dioszkoridész értekezéseiből kitűnik, hogy a különféle szerves anyagokat (teknőcpáncél, elefántcsont, szaru) megfelelő eljárásokkal már korán lágyíthatóvá, alakíthatóvá – tehát művészi megmunkálásra alkalmassá – tudták tenni. Ezeket az anyagokat Európában csak a 18. században fedezték fel újra, amikor, a Kelet-indiai Társaságok révén, a fellendülő tengeri kereskedelemnek köszönhetően, nagy mennyiségben álltak rendelkezésre. A teknőchéj esetében a megfelelő méretűre vágott szeleteket lágyítás céljából forró vízbe mártották, a kívánt rézformába fektették, majd olívaolajjal dörzsölték át.

A nyolcszögletű szelence gazdagon díszített fedelének középrészén mitológiai jelenet ábrázolása látható: a hattyúfogaton alászálló Venus a földön heverő, haldokló kedvesét, Adonist siratja. (vö.: Ovidius: Átváltozások, X. 717-722.) A képmező alján középről mindkét irányba egy-egy viráginda ágazik a szélek felé, mintegy felidézve az ifjú véréből kelt virágot: a halált jelképező, gyorsan elhervadó szellőrózsát.

A doboz hosszanti oldalain az önfeláldozó szeretetre utaló hősmondák képei tűnnek fel: Aeneas kimenti az égő Trójából apját, Anchisest és fiát, Ascaniust, továbbá Marcus Curtius megmenti Rómát. A rövidebb oldalakon egy-egy kartusban allegorikus figurák és a keresztény erényeket megszemélyesítő nőalakok láthatók.