Ékszerterv - Tulipán-jelvény

Adattár - Rajz- és tervgyűjtemény

Leltári szám: KRTF 853
Alkotó:
Darilek, Henrik (1878 - 1963) / tervező
Készítés ideje:
1906
Készítés helye: Budapest
Jelzés: DH
Anyag: papír
Technika: akvarell; ceruzarajz
Méretek:
magasság: 14,3 cm
szélesség: 9,4 cm
1905 folyamán a Fejérváry-, ún. „darabont” kormány ellen társadalmi mozgalom bontakozott ki. Hívei „Tulipánkert-szövetség” néven tömörültek szervezetbe. A társaság célja, a politikai összetartozás jelzése, s egyben állásfoglalás volt „minden nemzeti eszme, mozgalom és törekvés mellett". A századforduló jellegzetes gondolatvilágának megfelelően ezt a háziipar intenzív felkarolásával kívánták elérni. Ez utóbbi kezdeményezéshez nagy számban csatlakoztak arisztokrata hölgyek is. „Tűzzünk föl egy tulipánt!” -adták ki a jelszót, hiszen a tulipán, mint a magyar népi ornamentika egyik legősibb, keleti eredetűnek tartott motívuma, számukra jelképes jelentésű volt. A szövetség jelvényének tervét Darilek Henrik készítette 1906-ban, közvetlenül Budapestre költözése után. A kerek formába foglalt, stilizált dekoráció egy hangsúlyos középelemre épül. Ebből három tulipánfej ágazik el. A rajz a frontális és az oldalnézetet is ábrázolja. Színezésében-sötét-és világoskék alapon-a nemzeti jelleget kiemelő, piros-fehér-zöld kombináció érvényesül. A terv alapján megvalósult jelvény festett zománctechnikával készült. Maga a mozgalom tiszavirág életűnek bizonyult, s 1907-ben az Országos Magyar Háziipari Szövetségbe olvadt.

Irodalom

  • Szerk.: Szilágyi András, Horányi Éva: Szecesszió. A 20. század hajnala. (Az európai iparművészet korszakai.). Iparművészeti Múzeum, Budapest, 1996. - Nr. 9.263. (Ács Piroska)