Kisplasztika - Vízilovas

A 20. századi kézműves kerámiaművészet magyar mesterének, Gádor Istvánnak ez az arasznyi kompozíciója expresszív, humoros, hangsúlyozottan naiv, igazi paródia. A patetikus és finomkodó porceláncsoportozatokat éppenúgy kigúnyolja, mint ahogyan nevetségessé tesz mindenféle pózolást, a testi erő fitogtatását.

A 19-20. század fordulójának képzőművészetében a bohócok, a cirkuszi akrobaták a kiszolgáltatott, de magas rendű emberi értékek jelképei voltak. Itt viszont a törékeny tornászok helyett vaskos vízilovak primitív, csupahas emberkével állnak gúlában. Merész, ugyanakkor kedves és könnyedén friss alkotás, az Art Deco jellegzetes stílusjegyeivel. Akár a Wiener Werkstätte 1917-ben megnyílt kerámia műtermében is készülhetett volna, hiszen 1920-ban, Josef Hoffmann irányításával, kilenc hónapon át itt dolgozott Gádor István. A szellemi orientáción túlmenően a bécsi műhelyben tanulta meg az üregesen felrakott egyedi kerámia tárgyak készítésének, a színes művészmázak alkalmazásának módját. Bár a budapesti Iparművészeti Iskola szobrászszakának elvégzése után foglalkozott már a kerámiakészítés technológiai és művészeti kérdéseivel, 1920-ban lett belőle kézműves műteremben önállóan alkotó, megújulásra mindig kész, modern keramikusművész.