Szék - csővázas

A három ülőbútor a neves építész és publicista, Bierbauer (Borbíró) Virgil (1893-1956) hagyatékából került az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteményébe. A modern építészet hazai vezérszónoka 1930-ban tervezett magának egy rendkívül praktikus, valódi "funkcionális" dolgozószoba-berendezést, melyet a következő évben az általa szerkesztett építészeti folyóirat, a Tér és forma is bemutatott Egy építész íróasztala címmel. A tervező a szigorú vonalvezetésű tárolóbútorok és íróasztal mellé a Bauhausban tanult, majd mesterré lett Breuer Marcell által tervezett csővázas székeket választott ülőbútorként.

A támlásszék, amely szériatermékként a B5-ös modellszámot kapta, Breuer legkorábbi csővázas bútorainak egyike. Szerkezete rendkívül egyszerű és könnyed, lényegében két hajlított elemből áll: a hátsó lábat, illetve a háttámaszt képező U alakú elem becsúszik a mellső lábat alkotó és a vászon ülőlapot feszítő másik, többszörösen derékszögben hajlított elembe, melyet elöl két párhuzamos rúd merevít. Prototípusa valószínűleg 1926-ban született, a nagyközönség első ízben 1927-ben, a modern építészet egyik első látványos bemutatkozásának tekinthető stuttgarti minta-lakótelep, a Weissenhofsiedlung Walter Gropius által tervezett 16. számú lakóházának enteriőrjeiben láthatta. Egy évvel később kezdte meg sorozatgyártását Breuer cége, a Standard Möbel, amelyet a szintén magyar származású Lengyel Kálmánnal alapított. Ekkor született meg a szék karos változata is, a B11-es modell. 1929-ben a Thonet-cég szerezte meg a Breuer-féle csőbútorok gyártásának licencét. Minden bizonnyal az Iparművészeti Múzeumba került darabok is már a Thonet kivitelezésében készültek.

Az együtteshez tartozó további tárgyak: Karosszék (74.119.1.) Ülőke (74.120.1.)