Jánszky, Béla (1884 - 1945)

2 találat (alkotó szerint)

Építész. Schulek Frigyes tanítványaként a budapesti Műegyetemen szerzett diplomát 1906-ban. Csatlakozott az építészhallgatókból álló, Kós Károly vezette „Fiatalok” nevű csoporthoz, melynek tagjai a formálódó nemzeti építészeti stílus ihletforrásának a népi-paraszti építészetet tekintették. 1907-ben a pécsi országos kiállításon a népművészeti pavilonjával aranyérmet nyert, 1908-ban Kós Károllyal közösen tervezte az 1908–1911 között épült zebegényi római katolikus templomot, 1910-ben pedig alapító tagja volt a kecskeméti művésztelepnek. Az utóbbi kolónia épületeinek terveit pályatársával, az 1909 és 1932 között több budapesti és vidéki épületet tervező Szivessy Tiborral készítette. 1945-ben halt meg Budapesten.