Nagy, Lázár (1861 - 1923)

Festő, iparművész és tanár. Münchenben és Budapesten folytatott képzőművészeti tanulmányokat, mestere Székely Bertalan volt. Pályája kezdetén elsősorban grafikusként dolgozott, illusztrációkat készített képes folyóiratok és művészeti, történeti tárgyú kiadványok számára. 1889-től az Iparrajziskola ideiglenes, majd 1897-től 1913-ig rendes tanára, díszítőfestést és mértani rajzott tanított. 1890-ben kapott megbízást a tabáni plébániatemplom szentélyében Krisztus sírba tételének megfestésére, majd 1896-ban a miskolci Kereskedelmi és Iparkamara épülete mennyezetfreskóinak elkészítésére. Jelentősebb belsőépítészeti munkája a Nemzeti Szalon 1895-ben megnyílt első, József körút 45. szám alatti kiállítótermének kialakítása volt „intim magyaros stílusban". Síkdíszítmény- és szőnyegterveivel rendszeresen részt vett az Iparművészeti Társulat pályázatain és tárlatain. Legjelentősebb sikerét az 1900. évi párizsi világkiállításon bemutatott és díjazott, Thék Endre által kivitelezett bútoregyüttesével aratta, amely a népies-magyaros szecesszió sajátos, romantikus alkotása. A berendezés sikerrel szerepelt az 1906. évi milánói nemzetközi kiállításon, illetve az 1908-ban rendezett londoni magyar kiállításon is. Nagy Lázár az 1910-es évektől kezdődően elsősorban festészettel foglalkozott, zsáner- és tájképeivel rendszeresen részt vett a Műcsarnok és a Nemzeti Szalon tárlatain.